Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zajos tanácsülés Zabolán

A hétfői zabolai tanácsülésen többek közt a Szörcse-Telek útszakasz leaszfaltozásáról döntöttek. Az ülésen a tanácsosok elégedetlenségüknek adtak hangot, egyrészt Fejér Levente MPP-s polgármestert, másrészt egymást hibáztatták a szerintük egyhelyben való toporgásért.

Hirdetés
Hirdetés

A testület jóváhagyta a Szörcse és Telek közti útszakasz aszfaltozásához szükséges technikai tanulmány elkészítését célzó határozat­ot. Ezt követően Szigyártó Nimród RMDSZ-es tanácsos nehezményezte, amiért az önkormányzat nem képes elkölteni meglévő 4 millió lejét a község javára. A románság részéről Vârlan Ştefania azt javasolta: a következő alkalomkor kérjék számon Sebestyén Levente falumenedzsert, hogy pontosan milyen projektre is segített pénzt pályázni a községnek.

Ambrus Attila tamásfalvi RMDSZ-es tanácsos azt mondta: szégyelli magát, amiért testületi tag, ugyanis szerinte az elmúlt 3 évben semmit nem tudtak felmutatni szülőfalujában, és az emberek elégedetlenek mind a rossz állapotban levő Zabola-Tamásfalva út, mind pedig a Thúry-kúria évek óta magára várató, de meg nem történt felújítása miatt. Fejér Zsolt RMDSZ-es tanácsos és még páran azt nehezményezték, hogy a testületi tagok csak pénteken kapták meg az összehívót a hétfői ülésre, holott a törvény értelmében ezt ülés előtt 5 nappal ki kell küldeni.

Fejér Levente polgármester elmondta: valóban van pénz az önkormányzatnál, viszont annak tetemes része önrész, az útfelújításokra vonatkozó pályázatokra használható, amik jelenleg a licitálás szintjén tartanak. Az összehívó későn kiküldését pedig emberhiánnyal magyarázta az elöljáró, hiszen nincs jegyző Zabolán, ennek feladatkörét is a polgármester látja el. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 14., 5:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kemény csapat, megérdemlik a szavazatot!
    Kampány időszakban mindent meg ígérnek: legeltetési probléma megoldása, vad károk rendezése,
    utak javítása és még sorolhatnám. Egy pár júh tartó gazda azt csinál amit akar, a vadak hovatovább több kárt tesznek, az utak járhatatlanok. De valahogy ezek a problémák megoldására a választások után nem jut idő!

    Gratulálunk mi szavazók!

  • User
    Dátum: 2019. augusztus 14., 18:37
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Egységben az erő. Vádaskodás helyett jobban tennék a tanácsos urak is, hogy végeznék az elvállalt feladatokat, tennének valamit a közösségért.