A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Vörös rózsa dupla áron

Vörös rózsa dupla áron Kovászna megye

A virágüzletek forgalma szinte megduplázódik Bálint-napon, igaz, a virágok ára is jóval magasabb, mint máskor. Az biztos, hogy továbbra is a virág a legfontosabb ajándék a szerelmesek napján.

Majdnem kétszer annyi virágot adnak el Bálint-napkor, mint egy átlagos hétköznap, ezek közül is a vörös rózsa a piacvezető – mondta Varga Edit, az egyik sepsiszentgyörgyi virágbolt tulajdonosa. Férfiak és nők egyaránt vásárolnak virágot, legtöbben egy szál vörös rózsát, ami a szerelem jelképe, de csokrokat, ikebanákat is készíttetnek. Ugyanakkor a lánykérések napja is ez, akadt olyan vásárló, aki virágcsokorba rejtette a jegygyűrűt.

A virágkötő elmondta, február közepén a rózsakészletet importáruból biztosítják, a virágok Hollandiából származnak, helyi rózsa ilyenkor még nincs. Ezért az ára is magasabb, főleg, hogy nagy mennyiségben kell rendelni, amit aztán Valentin-nap után nehéz eladni. Míg hétvégén egy szál rózsa 4-5 lejbe került, február 14-én már 10 lejt kértek érte. Gyakori a rózsacsokrok készíttetése is, ezeket általában 15 szál virágból kérik, különleges masnikkal, szív alakú kitűzőkkel. Ugyanakkor divatba jöttek a hagymás-cserepes virágok is: egy kis cserepes tavaszi virág 8-10 lejbe kerül, míg egy szál tulipán 5 lejbe.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 15., 8:14
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Es ha mar viragokrol beszelunk,akkor arra is ki kene terni,hogy a Hollandiabol,Torokorszagbol es mashonnan behozott viragok angros ara mennyi? Mert peldaul a torokoktol beimportalt szekfu szalla meg 5 bani sincs,olyan idoszak is van amikor meg 3 banin is alul van egy szal szekfu ara,megis a viragboltokban 1.50 ron,2 ron szalla. A rozsanak szala sincsen 35-45 baninal tobb,nehezebb idokben ez fol szokott menni 1lej-ig,no de a viragboltokban 7 lej es 10 lej kozt mozog egy szal rozsa ara! Arrol nem is beszelve,hogy egyes viragboltokban meg kasszabont sem adnak. Romaniaban a bankok zsonglorkodese es csalo bankpolitikaja utan,a viraguzletekben megy a masodik legnagyobb csalas !

    • User
      Dátum: 2019. február 15., 13:34
      ÉRTÉKELÉS: -10

      Akkor nekifutok még egyszer. 🙂 Kereskedelem: megveszem az árut X pénzért és eladom X + Y-ért. Minél több kereskedő van a láncban, annál drágább lesz a termék.
      Másodszor, az árrést (Y) és a végső árat (X+Y) úgy határozom meg, hogy a terméket meg is vegyék. Ha nagy a kereslet, lehet növelni az árrést, ha az áru rajtam marad, akkor csökkenteni kell. Ha a 3 banis szegfű eladható 2 lejért, akkor miért adja 1-ért? Ugyanakkor az Y-nak is van egy alsó határa, mert nem csak megvásárolni és eladni kell a terméket, hanem szállítani, tárolni, adót fizetni, alkalmazottat fizetni, üzlethelyiséget fenntartani, stb. Ha az alsó határral se veszik meg a terméket, akkor nem jó az üzletmodell, a kereskedő előbb-utóbb csődbe megy.
      Ezt nevezik szabadkereskedelemnek és piac megszabta árnak. Mindenre érvényes, aminek nincs államilag meghatározott ára (fix, vagy alsó/felső éra, pl. mint a cigarettánál, elektromos áramnál, stb).

      Emiatt írtam, hogy az ár rendben van, mert ha ennyiért a vevők megveszik, akkor így jó. Az viszont nagyon nem jó, hogy melléje feketéznek.

      Az eladó és az vásárló mindig ellentétes érdekeket képvisel, a végső ár egyfajta kompromisszum. Jól jellemezi ezt az ellentétet, mikor egyszer azon sápítoznak az emberek, hogy miért ilyen drága minden, máskor pedig, hogy a termékért nem kapnak eleget.
      A kompromisszum lehet jó vagy rossz, bármelyik oldalnak, pl. ha akár az eladó, akár a vevő túl nagy, a másik fél nem tudja eléggé érvényesíteni az érdekeit.

      Pont ez a virágra nem illik, mert nem egy létfontosságú termékről van szó.

  • User
    Dátum: 2019. február 15., 13:57
    ÉRTÉKELÉS: -6

    azért én kötve hiszem,hogy a török szegfű szála 1, azaz egy eurócent lenne leszállítva.Akkor ott a fű helyet szeg-FŰ nő a réten és kaszálni kell.

  • User
    Dátum: 2019. február 15., 16:45
    ÉRTÉKELÉS: 8

    X,Y en egyetertek veled azzal,hogy szabad piac van,es azzal is,hogy a termelotol a vegso kiarusitoig tobb kezen megy at az aru, ezert dragul. Ez feketezes,de ma a hires “democracy-ban” ilyet nem szabad mondani,mert ma ezt kiszepitve “business-nek” hivjak (biznisznek). Na de azzal mar soha nem fogok veled egyeterteni.hogy azert ilyen draga,mert a benzin,meg hogy a munkasokat ki kell fizetni,ezeknek semmi koze.A legtobb elarusitonak keszen idehozzak a torokok,autoval az arut,egyenesen a konsztancai kikotobol. Ahol olyan is volt,hogy nemhogy 3 bani,de egy banira ket szal szegfut lehetett venni.Ezt most ne ugy kepzeljetek,hogy oda barki bemehet es kerhet 6 szal szegfut 6 baniert,mert ilyen nincs.Ott meg vannak a torok viragmaffia emberei (a szalittok),csak ok mehetnek oda be. Na mostmar valo igaz,hogy a szalittok mar nem 3 baniban es egy baniban adjak tovabb hanem 20-25 baniban szaljat. Nem kis osszegrol van szo,hiszen angros nagykereskedelemrol beszelek,ahol egyszerre egy tele auto viragot kell megvegyel,meskeppen szoba sem allnak veled. Na de kerdem en,azok akik megtermelik ezeket a viragokat,ok hogy tudjak ilyen olcson eloallitani,hiszen ott is meg kell venni a magokat,el kell ultetni,locsolni,gondozni kell es meg a munkasokat is ki kell fizetni.Es megis ok,a termelok olcson adjak! Na errol beszelek en,hogy akik valoban megdolgoznak valamiert,azok olcson kenytelenek odaadni a munkajuk gyumolcset,es az ingyenelo feketezok,bocsanat a “democracy-ban” ezeket kereskedonek hivjak,meggazdagodnak abbol amiert masok dolgoztak meg. Es ez nalunk is igy megy,peldaul a pityokatermeloknel es a pityokaval feketezoknel,a “businessmannoknal”. Na most mar erted,hogy mirol zenelek?!

  • User
    Dátum: 2019. február 15., 18:28
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Meg lehet próbálni kihagyni a kereskedőket. Mikor kell valami, el kell menni a termelőkhöz vagy a termelő kell házaljon. Kíváncsi vagyok akkor mi mennyibe kerül, és így meg lehet-e élni.
    Felőlem le lehet ezt is pontozni, attól még a kereskedelem így működik már nagyon rég óta. Erre mondják angolul, hogy “don’t shoot the messenger”.

    • User
      Dátum: 2019. február 16., 11:45
      ÉRTÉKELÉS: 3

      A messenger pedig “kilő’ veled,azt lehet ,ugye? Mert elvégre kapitalizmus van /a szabad rablás és csalás fázisában,hol van itt piacgazdaság?/Hogy én milyen feledékeny vagyok! Hát az ultraliberális meséskönyvekben!

      • User
        Dátum: 2019. február 17., 14:52
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Mégis, a fikázás helyett, egy javaslatot legalább várnék, hogy ahelyett ahogy most működik a piac gazdaság mégis mit javasoltok, hogy a termelőnek is jó legyen, a vásárlónak is és munkahelyek is legyenek.
        A “messengeres” idézet nem ment át, magyarul kb. azt jelenti, hogy nem azt kell támadni, aki csak leírja a tényeket, átadja az üzenet. Nem én találtam ki ezt a rendszert. 🙂