Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vidéki lomtalanításba kezd a TEGA Háromszéken

Vidéki lomtalanításba kezd a TEGA Háromszéken Kovászna megye

Idén március 18-án, Illyefalván kezdi lomtalanítási akcióját a sepsiszentgyörgyi TEGA Rt., másnap a községhez tartozó településeken, Aldobolyban, Sepsiszentkirályban és Szalomérben gyűjtenek lomot. Július 10-ig a megye 106 településére jutnak el.

Hirdetés
Hirdetés

„Belevágunk, mert itt a tavasz, és akarjuk végezni a dolgunkat” – fogalmazott Máthé László igazgató. Ami viszont az idei évet nehezebbé teszi, az a SGR, azaz a visszaváltásos rendszer bevezetése, ami leginkább az üveggyűjtést nehezítette meg. „Nagyon röviden a helyzet a következő: míg korábban elfogadható áron tudtuk értékesíteni a begyűjtött üveget, az idén nevetségesen kis összeget akartak adni érte. Úgy gondoltuk, az sincs rendben, hogy akkor nem gyűjtünk üveget, mert nem tudjuk továbbadni. Végül az a megoldás született, hogy 10 kg üvegért adunk egy sört a korábbi öt helyett. Úgy gondolom, a visszaváltós rendszerrel meg fog szűnni az üveggyűjtés, ha nem is az idén, de jövőre biztosan, mert az emberek maguk fogják visszaváltani, nem lesz már üveg” – magyarázta a TEGA igazgatója.

A vidéki lomtalanítás programja. Fotó: TEGA Rt.

A köztisztasági vállalat felhívja a figyelmet, hogy az akció lomok (fölöslegessé vált tárgyak) és nem lomb (azaz falevelek) gyűjtésére vonatkozik, amelynek keretében olyan hulladékokat gyűjtenek össze, amelyeket normális körülmények között nem szállítanak EL vidékről. Ilyenen például a régi bútorok, gumiabroncsok, textíliák, de ebbe a kategóriába esnek a háztartási elektronikai cikkek is: mindegy, hogy tévékészülék, hajszárító vagy kiszuperált hűtőszekrény – a TEGA ezeket is elszállítja, illetve az elektronikai cikkek ellenértékét jóváírják, így annyival kevesebbet kell majd fizetni a hulladékszállításért az ügyfélnek.

A TEGA minden olyan településen végez lomtalanítást, amely hozzá tartozik, Sepsiszentgyörgy esetében azonban ez másképp működik. Máté László arra figyelmeztet, akinek régi bútora van, amelyre nem tart igényt, ne a szemeteskukák mellé tegye le, hanem egyeztessen a TEGA-val a 0267 310 123-as telefonszámon, és ingyenesen elszállítják a tömbháza, kapuja elől, illetve a hulladékudvarban folyamatosan leadható bármilyen háztartási elektronikai cikk, szelektív hulladék. Nem árt tudni, hogy 2024-től csak az elektronikai cikkek és a kartonpapír ellenértékét ütik le a hulladékszállítási számlából.

Fotó: Pinti Attila

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük