Felhívás!

Vezetőváltás a Mikóban

Vezetőváltás a Mikóban Kovászna megye

A kollégiumnak dolgozom egy sürgős pályázaton – mondta a Székely Mikó Kollégium új igazgatónője, mikor az új munkahelyén első napjának teendőiről kérdeztem. Október 26-tól Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy volt alpolgármestere a nagy múltú iskola igazgatónője.

Mint a volt intézményvezető, Kondor Ágota elmondta, ő már tavaly benyújtotta lemondását a tanfelügyelőségnek, és Sztakics Éva kinevezése már akkor szóba jött, ám utólag átbeszélve a dolgokat, az érintettek arra a döntésre jutottak, hogy a lefutóban lșvő nagy projektekre és a járványhelyzet megbonyolította iskolai oktatásra való tekintettel még ezt a tanévet a régi felállásban kezdik meg. Ám miután sínre került a belvárosi elemi iskola működése a volt Kós Károly-líceum épületében, és az új tanév forgatókönyveibe is beleilleszkedtek, amennyire lehetett, nem volt akadálya annak, hogy Sztakics Éva a főtanfelügyelő kinevezése alapján átvegye a Mikó irányítását, Kondor Ágota pedig a továbbiakban katolikus vallástanárként teljes óraszámban tanít az iskolában.

Sztakics Évát új munkahelyén töltött első napjáról faggattuk.

– Ismerkedem a környezettel, ami nem teljesen ismeretlen, hiszen az iskola vezetőtanácsának tagja voltam az utóbbi időszakban. Most éppen egy pályázaton dolgozom, amit csütörtökön kell benyújtani, ez egy hét évre szóló Erasmus-pályázat az iskola nemzetköziesítéséről. A továbbiakban a kollégium főépületének, a Jókai-nyomdának és volt banképületnek a felújítása van soron, már le van szerződtetve a kivitelező, éppen csak a tűzoltóság engedélye hiányzik a munkálatok elkezdéséhez, reméljük, ezt hamarosan megkapjuk. Ezt a munkát a megfelelő minőségben kellene megvalósítani, mert egy igazi, 21. századi modern iskolát szeretnék kialakítani. Támogatni, segíteni akarom munkájában az eddig is kiváló eredményeket felmutató tantestületet – vázolta terveit az új igazgatónő.

Sztakics Évának a Berde Áron Gazdasági Líceumban van címzetes tanári állása, ott fogja megtartani a heti 4 kötelező óráját (kommunikáció- és információs technológiát tanít), a továbbiakban válik el, mi lesz a katedrájával, legkorábban jövő tanévben lehet a jelenlegi helyzeten változtatni.

Kiss Imre főtanfelügyelőt is megkerestük, aki elmondta, Kondor Ágota szeptember végén nyújtotta be lemondását 30 napos várakozási idővel, miközben Sztakics Éva kérte a visszahelyezését a Berde Áron-líceumba, majd vállalta a Mikó igazgatói tisztségébe való kinevezését a következő versenyvizsgáig (amely nem tudni, mikor lesz) vagy a tanév végéig.

– Szerintem Sztakics Éva a Mikó számára főnyeremény, jó mene-dzser és segítőkész vezető lesz – mondta lapunknak a kollégium tanári gárdájának egy tagja. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 28., 9:54
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Mar tovabb nem mint cikkezzunk a teman , a lenyeg az hogy Kondor Agota melegen tartotta a szekecsket Sztakics tanarnonek es eljott az ido hogy atadja a barsonyszeket, nagyjabol ennyi a lenyeg- ha egy foldi halando jott volna hogy kell neki a poszt semmi eselye nem lett volna !!!

  • User
    Dátum: 2020. október 28., 10:46
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Biztos sok erenye van az igazgatoi szekbe belehuppant volt alpolgarmester asszonynak , de nagyon sokat kell bizonyitson ahhoz , hogy elhalvanyuljon egy megnyilvanulasa. Espedig a : “tudja ki vagyok en?” , egy olyan helyen , ahol a szabalyok megszegesere hivtak fel becses figyelmet. Ja , ez a kerdes egy ifju tanacsos szajat is elhagyta! Hiaba, vannak akik megdolgoznak azert , hogy vezetoi allasba jussanak , masoknak meg olebe hull ugyanaz….

  • User
    Dátum: 2020. október 28., 20:26
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ködösítés&polírozás!😉
    A tanfelügyelőség ebben az évben egy halom pártkatonát juttatott igazgatói álláshoz! Sok esetben az sem volt szentírás, hogy a tanári közösség demokratikusan megválasztott igazgatójának magyarázatot adjanak, hogy miért nem üti a “szintet”?!😆
    Nagyot csalódtam Önökben!!!

    • User
      Dátum: 2020. november 8., 4:02
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Az meg hagyjan, hogy a tanfelugyeloseg, de kesz diktatorok lesznek, az amugy mosolygos kollegakbol, es torvenytelensegek sorozatat kovetik el a tanfutyuloseg rabolintasaval. Tudnek egy-ket ilyen ordittozo, primitiv parasztot sorolni, akinek gumicsizma kellene es nem iskola igazgatoi szek, ott szentfoldon van egy par.

  • User
    Dátum: 2020. október 28., 20:49
    ÉRTÉKELÉS: 3

    1 kérdésem volna az októberi üdvöskéhez!
    Mire használja a ventilátort?! Fogadom fogasnak! Melyik iskolában van gond a meleggel?! 😆😂🤣