Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újítják a fürdőközpontot

Újítják a fürdőközpontot Kovászna megye

Bölönben egy jó ideje már nem volt tanácsülés. Sikó Imre polgármester azt mondta, a községigazgatáshoz szükséges határozatoknak polgármesteri rendeletekkel szerez érvényt, rendes tanácsülést a jelenlegi állás szerint leghamarabb e hónap vége felé tarthatnak.

Mint mondta, a bölöni hivatalnál zárt ajtók mellett dolgoznak, ami pedig a falubeli aktuális teendőiket illeti, többnyire az egy ideje a hivatal kötelékébe tartozó fürdőhelyiségnél végzett munkákkal voltak elfoglalva, azért, hogy a járványügyi szigorítások feloldása után az épület megfelelőképp fogadhassa a vendégeket. A fürdőmedence vízének melegítését napelemekkel szeretnék megoldani, leszerződték a kivitelezését, továbbá előkészítették azt a termet is, melyet szállóhelynek kívánnak berendezni azért, hogy a messzebbről érkező fürdővendégek legyen, ahol aludjanak.

Hirdetés
Hirdetés

Karbantartási munkákat végeztek a bölöni horgásztó környékén is, melynek felügyelete szintén a polgármesteri hivatalhoz tartozik.

A helyi iskolaépület bővítésének tervezett ügyében egyelőre nem történt előrelépés, –tudtuk meg Sikó Imrétől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük