A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Újabb pert nyert Tănasă

Újabb pert nyert Tănasă Kovászna megye
A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely, a magyar és a megyezászlót a Kovászna megyei önkormányzat tanácsterméből, de a velük együtt adományozott német, izraeli és amerikai zászló maradhat.
 
A kedden kimondott ítéletről a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke, Dan Tănasă számolt be saját blogján. A romániai bíróságok portálján közölt adatok szerint a táblabíróság elutasította Tamás Sándor megyei tanácselnök és a megyei önkormányzat fellebbezését a Kovászna megyei törvényszéknek a zászlók eltávolítását elrendelő júliusi ítélete ellen.
 
Az ADEC eredetileg a prefektust is perelte, mert a tanácstermet közösen használja a Kovászna megyei önkormányzat és a prefektusi hivatal. Keresetének ezt a részét azonban már az alapfokon eljáró törvényszék elutasította.
 
A magyar és a székely zászlót Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének elnöke adományozta 2016 novemberében a megyei önkormányzatnak az amerikai, a német és az izraeli zászlóval együtt, miután az általa korábban adományozott magyar és székely zászlót egy bírósági ítélet alapján el kellett távolítani a tanácsteremből. Az adományt heves vita után fogadta el 2017 januárjában a megyei tanács.
 
Kulcsár Terza József akkor elmondta, a zászlókkal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Románia etnikai sokszínűségét korábban a németek és a zsidók is erősítették. A németek 1918-ban mintegy 800 ezer fős közösséget alkottak, amely mára 30 ezer fősre apadt. A romániai zsidó közösség tagjait – közel 150 ezer embert – a kommunizmus éveiben „egyfajta újkori emberkereskedelem keretében eladta és eltávolította” a román állam.
 
Hozzátette: a németek és zsidók romániai sorsának alakulása felbecsülhetetlen veszteség Románia számára, és erkölcsi kötelesség tisztelettel emlékezni az egykori kisebbségi társakra. A politikus az Egyesült Államok zászlaját a Románia legfontosabb stratégiai partnere iránti elismerés és bizalom jeleként adományozta.
 
Tamás Sándor az MTI kérdésére elmondta: kíváncsian várják a jogerős bírósági ítélet indoklását, és pontosítást fognak kérni abban a tekintetben, hogy mi legyen azokkal a zászlókkal, amelyekre nem vonatkozik az ítélet. Elmagyarázta ugyanis, hogy a kifogásolt zászlók a nem kifogásoltakkal együtt képezik az adomány egészét. „Jogilag semmi különbség nincsen az amerikai zászló és a magyar zászló között. Nem tudjuk, hogy miként hajtsuk végre az ítéletet. Az egészet dobjuk ki, vagy törjük le a székely és a magyar zászlót a zászlótartóról” – magyarázta Tamás Sándor.
 
(MTI)
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 11., 14:01
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ha még sokat perel, megérjük, hogy a honalkotó nemzettől különböző származású állampolgároknak fognak titulálni, és majd valami jelvényt fogunk viselni, ha merünk másként gondolkodni. Lehetséges, hogy naponta tizenhússzor hűségeskűt iratnak majd alá, hogy a trikolórt nehogy elvétsük. Őszinte részvétem a bíróságnak, akik testületi szemtesti hályogtól vakon szenvednek.