Felhívás!

Új vesével családot is alapított

Új vesével családot is alapított Kovászna megye

A szentkatolnai, 63 éves Páll Kálmán mint édesapa és 38 éves fia, Attila krónikánkban párját ritkító családi összetartásról mutatott példát, s ha lehet így minősíteni, olyan egészségügyi teljesítmény az ő esetük, mely mai fogalmaink szerint már a csodához közelít. Páll Attilának ugyanis felnőttkorba léptekor azt mondták, a húsz évet sem biztos, hogy megéri, ma pedig harmincnyolc éves, és kiteljesedett családi életet él. Hogyan is történt?

 

Az édesapa, Páll Kálmán szól először. Magáról keveset árul el, szentkatolnai családi házról annyit, hogy édesapja lakott benne. Ő pedig Attila fiának adta, hogy családjával ne kelljen albérletben laknia. Földműves családban született, huszonnégy évet az azóta csődbe vitt kézdivásárhelyi csavargyárban húzott le, ma ismét gazdálkodik és fiait támogatja. Egyik veséjét ajánlotta fel Attila javára.

Örökletes, de nem kiút nélküli

– Három fiam van, Attila, Barnika és Zoltán. Kettejük élete sajnos betegséggel telt, Attila fiamat ötéves korában már vesegyulladással kezelték, sokat hordoztuk orvoshoz, 18 éves volt, mikor dialízisre került, három év után indultunk el Kolozsvárra. Muszáj volt, nem bírta a dialízist, egy fiatal întorsurai fiú akkor halt meg… Hogy érzem magam a vesém kivétele után? Tizenhét éve lesz áprilisban, nem érzek semmi rosszat, az eredményeim, a leleteim jók. Hogy honnan származik a betegség? Hát állítólag édesanyám hordozta a géneket. Kérdezték Kolozsváron, ki volt beteg a családban. A feleségem testvére fiatal korában halt meg, de nem tudni, milyen betegségben. Talán a másik ágról származik.

– Úgy gondoljuk, hogy örökletes – veszi át a szót Attila. A jó kiállású, magas, keménykötésű férfin egyáltalán nincs külső jele annak, hogy ötéves kora óta szenved vesebajban. – Az öcsémnél is ötéves korában kezdődött a lázas állapottal járó vesegyulladás, s attól kezdve fokozatosan romlott az állapota. Neki édesanyám veséjét ültették be. Iskolába tudtunk járni, rendesen elvégeztük. Persze a járványok egy kicsit jobban érintettek minket, mások könnyebben átvészelték. Én fáradékonyabb is voltam. De még a hároméves autószerelői inasiskolát is elvégeztem. Az orvosok kezelgettek, de nem mondtak semmi különöset, nem tiltottak semmitől. Ha nekifogtam valaminek, nem éreztem, hogy nem tudom végigcsinálni. Egészen tizennyolc éves koromig, amikor magas lett hirtelen a vérnyomásom, elgyengültem, s vesebetegségre gyanakodott a háziorvos. Én nem voltam tisztában azzal, mivel jár, és milyen kimenetelű lesz, hogy dialízisre küldenek. Nem tudtam egyáltalán semmit. Betöltöttem a húsz évet augusztus 31-én, mikor az első dialízis kezelést megkaptam szeptember 9-én 1998-ban. Egy évvel korában indult be a szentgyörgyi művese állomás. Dicsérték Ivácson doktornőt, hozzá fordultunk, s rögtön mondta, kicsikék a vesék, kezelés szükséges. A fisztulát Udvarhelyen csinálták meg. Jártam is két és fél évet. Várhelyi doktor folyton ismételgette az osztályon: átültetésre lenne szükség.

Az édesapa közbeszól:

– Először nem fogtuk fel, hogy ez a betegség halálos. Nekem azt mondták, fél vesével száz évet is élhetek.

 

Az élet második fele

– Itthon közben autószereléssel foglalkoztam – folytatja Attila. Kézdin, a Munkás szövetkezetben inaskodtam, de három év után már mindent megcsináltam, mint a mester. Eléggé hanyag volt, kiadta a munkát, s ránk bízta, ötünkre. El kellett végezni, amit elvállalt.

– De maga közben megnősült, két szép fia van – néztem az eddig némán hallgató elemista fiúkra és a fiatal feleségre, aki kávéval kínál. – Hogy csinálta?

– Most 38 leszek, tizenhat éve ültették be az édesapám fél veséjét, tizenhat éve élek vele. Tizennyolc éve mondta fel a saját vesém a szolgálatot, azóta élem a második életem. Hetente háromszor jártam dialízisre. Akkor még biztattak, hogy fiatal korban még újraindulhat a vese. Ebben reménykedtünk kezdetben, halogattuk a Kolozsvárra indulást. Aztán ahogy a gépen is rosszul lettem, nem bírtam a kezelést, gondoltam, ideje szétnézni Kolozsváron. Azt sem tudtuk, merre van. Vonatra ültünk, felmentünk, nagy hidegek voltak.

Páll Attilát másfél évig kezelték Kolozsváron, valami vírus veszélyeztette a műtét sikerét, annak próbálták meg elejét venni.

– Túl magas volt a fehér vértestek száma, várni kellett az átültetéssel. Legalább negyvenszer jártunk fenn vérvételre. Havonta vagy két hetente megkaptam a plazmakezelést, a professzor, Mihai Lucan – nagyon rendes ember, akin látja, ragaszkodik az élethez, azon segít – az utolsó percen is azt mondta, még nem tökéletes. Nem értettük, mi a baj, miért nem talál az apa a fiával. Édesapám már felajánlotta volt, de a vírus miatt várni kellett. Na, akkor egy új berendezés, plazmagépnek mondták, érkezett a kórházba, azt rajtam próbálták ki. „Tu ai fost primul, pe care am învățat.. Különben ki van írva a falra: Cinci ani supraviețiure. Öt év túlélés. Én már tizennyolcadikban vagyok. Rengeteg a beteg Kolozsváron, száz körül ültetnek ott át évente. Úgy tudom,a romániai rekordot egy olyan átültetett tartja, akit húsz éve operáltak. Mindenképp megérte volna, bármi történik utána. Ébredéskor azt mondta: „Attila, ești făcut.”

Édesapja meséli:

– Én a vesekivételt nem szenvedtem meg. Elaltatják az embert, nem érzel semmit. Utána nagyon nehéz 48 óra következett. Bejött a professzor a beültetés után, azt mondja: ahogy betettem, rögtön működni kezdett. Na de én öt napra rá már jöttem haza vonattal, a feleségem kísért. A professzor csavargatta a fejét, korán van még. De én elhatároztam, és nekik is kellett a szabad ágy. Megfogtam a vasat, nem tudtam egy végbe ülni, vonattal kényelmesebb volt. Brassóban át kellett szállni, az még ment, de már itthon az állomásról nem tudtam volna lábon hazajönni. Utána egy hónapig, amíg átvette a másik vese a kivettnek a funkcióját, gyenge voltam, de ma már nem érzek semmit.

Rekorderek

A család mindenképp rekordot állított fel Háromszéken, de országosan is párját ritkítja. Barna fiuk az édesanya veséjét kapta meg hat évre rá, mert rászorult. Attila pedig nyolc évre a saját műtétje után megnősült, két fia van, hét- és nyolcévesek lesznek az idén. A feleséget is érdemes meghallgatni. Gratulálok neki, férje biztosan nem jár kocsmázni, se a szomszédasszony után – mondom, mire elneveti magát.

– Ivácson doktornő a decemberi karácsonyi ünnepségen – minden évben megtartják a vesések – kiemelte, hogy ő volt az, aki családot is mert vállalni. 2009-ben házasodtunk össze. Én, amikor kicsi voltam, és a Surprize, surprize című műsort néztük a tévében, mindig azt mondtam, olyanhoz fogok férjhez menni, akinek valami betegsége van, hogy tegyem boldoggá. A gyerekeknél szerencsére nem jelentkezett veseelégtelenség, orvosok biztattak, nem is lesz. Ő rengeteg orvosságot szed, be kell tartani az előírásokat, erre nagyon vigyázunk.

Az édesanya épp nem érezte magát jól, vele nem tudtam szót váltani. De állításuk szerint ő a család lelke, mindenkiben tartotta a reményt, amikor pedig a saját felajánlására került a sor, Kolozsvárt, itthon azóta is emlegetik a katonás székely fehérnépi szereplését. „Felszólította” úgymond a professzort, egy-kettő végezze el a műtétet, mert sok dolog várja otthon, sietniük kell!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások