Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Török társalgási klub indul

Török társalgási klub indul Kovászna megye

Kézdivásárhelyen február 6-ától, hétfőnként 18 órai kezdettel Gülcan Babir és Sinem Tosun törökországi ESC-önkéntesek irányításával rendeznek török társalgási klubot a sportszálló társalgójában.

A helyi Zöld Nap Egyesületnél tevékenykedő önkéntesek segítségével lehetőség lesz díjmentesen ismerkedni a török nyelvvel, emellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek Törökország kultúrájába, történelmébe, továbbá hagyományos török táncokat is tanulhatnak. „Az egyesületünk által rendezett török klub negyedik kiadása lesz ez. A legutóbb tavaly, Petek Taykan ESC-önkéntes által négy hónapon át tartott foglalkozásokon tizennégyen vettek részt rendszeresen” – osztotta meg lapunkkal Ráduly Attila egyesületi elnök.

A belsőépítész-tervezőként tavaly januárban diplomázott Gülcan Babir Bursa városából érkezett Kézdivásárhelyre, miután úgy döntött, rövidebb-hosszabb időt tölt el valamelyik európai országban. Románia természeti szépségei komoly vonzótényezőt jelentettek számára, emellett Kézdivásárhely is azonnal megtetszett. „Örültem annak, hogy egy kisvárosba érkezem, hiszen nem vagyok oda a zsúfolt nagyvárosokért. Bursa is óriási város, és a legnagyobb gondot a tömegközlekedés jelenti számomra. Itt imádom, hogy gyalog bárhova elérek 10–15 perc alatt” – érvelt. A céhes városbeli „kitérő” után tervei szerint visszatér a belsőépítészethez. „Néhány év tapasztalatszerzésre van szükségem, aztán saját vállalkozást indítanék” – sorolta terveit.

A Rodostóból érkezett Sinem Tosun reklám és PR-szakon diplomázott, majd három évig egy textilgyárban dolgozott, mielőtt az önkénteskedés mellett döntött. Rodostói lévén, adta magát a kérdés, hallott-e Mikes Kelemenről. „Soha nem hallottam róla”, válaszolta. A helyiekkel való kommunikálás nem a legegyszerűbb a rodostói lány számára, ebben azonban segítségére van az angolul remekül beszélő Gülcan. „Nem beszélek a törökön kívül más nyelveket, egyik célom az elkövetkező évre éppen az, hogy angolnyelv-tudásomat jelentősen javítsam” – jegyezte meg. Az egyéves projekt végeztével szülőhazájában dolgozna tovább. „A reklám és PR-szakmában szeretnék elhelyezkedni, lehetőleg egy nemzetközi vállalatnál” – osztotta meg terveit.Az alapszintű angolnyelv-tudással felvértezett érdeklődők az office@zoldnap.info e-mail-címen vagy a 0766.611.066-os telefonszámon február 4-éig jelezhetik részvételi szándékukat.

Fotó: Soso Tkhlashidze

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük