Hirdetés
Hirdetés

Több mint 11 ezer tonna sót szánnak a háromszéki országutak téli karbantartására

Több mint 11 ezer tonna sót szánnak a háromszéki országutak téli karbantartására Kovászna megye

A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP), amely Kovászna megye az országútjait is kezeli, közölte, hogy felkészült az utak téli karbantartására, a megye hat körzete számára előirányzott só mennyisége meghaladja a 11 ezer tonnát. Környékünkön közel 50 géppel gondoskodnak a hótalanításról.

A DRDP hétfői jelentése szerint Kovászna megye esetében 11.400 tonnányi sószükséglettel számolnak, amelyet a hat körzet és a segítőpontok között osztanak szét, ebből jelenleg 5100 tonna van készleten. Hozzáteszik, a megye területére összesen 49 gép lesz beosztva, ebből 33 hókotróval és sószóróval lesz felszerelve.

A regionális igazgatóság szintjén körülbelül 5000 tonna homok és 200 tonna kalcium-klorid is készleten van – derül ki a közleményből.

A magas hőmérsékletek miatt idén körülbelül egy hónappal elhalasztották a hóeltakarítási időszak kezdetét.

“A hóeltakarítási ütemterv szerint a hegyvidéki körzetek esetében október 20-án, a többi területen pedig november 1-jén kell a gépeknek a bázisokra vonulniuk. Idén azonban a különösen magas hőmérséklet miatt ezt a menetrendet körülbelül egy hónappal későbbre toltuk, így megspórolva a gépek állomásozásának költségeit.

A Brassói DRDP szintjén, amely öt megyét fed le, összesen 405 gépet fognak üzemeltetni, de a szerződés lehetővé teszi a járművek számának növelését is.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) és a Nemzeti Sótársaság között létrejött szerződés értelmében a Brassói DRDP összesen több mint 78 ezer tonna sóra jogosult.

forrás, fotó: DRDP Brassó

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások