Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több az állástalan

November végén a Kovászna Megyei Munka­erő-foglalkoztatási Hivatal közleménye szerint a munkanélküliségi mutató 5,24%-on állt (2015-ben volt még ezen a szinten), ami megyeszinten 4492 nyilvántartott állástalant jelentett. Ez a ráta az előző hónapihoz képest igen enyhén (0,14%-kal) nőtt, de az egy évvel ezelőttihez képest közel 2%-kal nagyobb.

Hirdetés
Hirdetés

Előző hónapban 398-an regisztráltak a rendszerbe, és 279-en kerültek ki abból különböző okokból (elhelyezkedés, cégalapítás, valamely képzés elutasítása, elhalálozás).

– Ez nem egy kirívó növekedés – vélekedett Kelemen Tibor munkaügyi igazgató, mikor szóvá tettük, hogy múlt hónapban meglátásunk szerint igen sokan kerültek a rendszerbe. – Év vége van, a gazdaság nem megy olyan jól, a cégek pedig már inkább az állami segélyekre alapoznak, mintsem hogy küzdjenek a munkaerő megtartásáért, vagy tartalékolnának. Igaz, hogy ha nem lenne támogatás a kényszerszabadságolóknak (technikai szabadság), akkor ez a szám nagyobb lenne.

A tanulatlanság a munka mezején továbbra is kevés esélyt biztosít, a munkanélküliek kétharmada maximum általános iskolát végzett, 12%-uk szakmai, 20,68% középiskolai és posztliceális végzettséggel szerepel a kimutatásokban, mindössze 3%-uk mondhat magáénak felsőfokú tanulmányokat. Profiljuk szerint 3350-en nehezen és nagyon nehezen, 1001-en közepesen foglalkoztathatók, és csak 141-en könnyen, ami azt jelenti, hogy igény van a szakmájukra, végzettségükre, illetve gyakorlati tapasztalatuk alapján könnyen megtalálhatják a helyüket a munkaerőpiacon.

Területi megoszlás szerint legtöbben a megyeközpontban és környékén (1593-an) élnek, Kézdivásárhely (972), Kovászna (265), Bodzaforduló (306) a további sorrend. A munkanélküliek közül 1270 segélyezett, a többi fizetetlen. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük