Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tisztújítás Kézdialmáson

Tisztújítás Kézdialmáson Kovászna megye

Egyhangúlag Moré Lászlót választotta az RMDSZ Kézdialmás Községi Szervezete élére a február 16-i tisztújító közgyűlésen jelen lévő 46 küldött. Az elnök munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti.

Molnár István, leköszönő elnök és községmenedzser az elmúlt négy év közigazgatási munkálatairól, és a jövőbeli tervekről számolt be: „A legjobb tudásunk szerint, a közösség érdekeit szem előtt tartva dolgoztunk és éltünk minden olyan lehetőséggel, amely a község érdekeit szolgálja, legyen szó infrastruktúrális beruházásról, közösségépítésről, hagyományőrzésről. Úgy gondolom, hogy Móré Lászlóban megvan az az elkötelezettség, amely feljogosítja arra a fontos szerepre, hogy a Kézdialmás községi RMDSZ-t vezesse. Sokat próbált ember, ehhez is megvan a kellő tapasztalata”.

Fejér László Ödön, az RMDSZ Kézdiszéki Szervezetének elnöke felszólalásában kihangsúlyozta: ,,Kézdialmás községben látszik a jó irány. 2015-ben itt indult az a mozgalom, amelyet ma Kézdi Tejszövetkezetnek hívunk, ebben kiemelt szerepe volt Molnár Istvánnak is, amelyet ez úton is köszönök. Az, hogy ma ennyien eljöttek és a községi RMDSZ életében részt vesznek, azt bizonyítja, hogy Kézdialmáson él a közösség iránti szeretet és tenni akarás. Ehhez kívánok jó munkát, kitartást és sok sikert”.

Hirdetés
Hirdetés

„1995-től RMDSZ-es önkormányzati képviselő vagyok. Közösségi emberként mindig úgy tartottam, hogy saját sorsunkért itt, Kézdialmáson és Kézdicsomortánban mi magunk vagyunk felelősek és kötelességünk tenni ezért. Megtisztelő, hogy egyhangúlag bizalmat szavaztak nekem, ez nem csak feljogosít, hanem kötelez is arra, hogy ezután is a legjobb tudásom szerint dolgozzak közösségemért és legyek az, aki a községvezetés munkájára, illetve az emberek hangjára is figyel” – emelte ki a közgyűlésen a megválasztott községi elnök, Móré László.

A közgyűlésen elfogadták a helyi szervezet alapszabályzatát, valamint megválasztották az egyeztető tanács, a fegyelmi és etikai bizottság tagjait. 

(Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük