Felhívás!

Telt ház a fertőzőn

Telt ház a fertőzőn Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyön a számos beutalt beteg, no meg a pácienseknél azonosított A-, B típusú influenzafertőzések miatt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház osztályain látogatási korlátozást vezettek be. A vezetőség szerint súlyos járvány esetén az egész kórház is karantén alá kerülhet.
Dr. Antal Álmos, a megyei sürgősségi kórház orvosigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy teltház van a fertőzőosztályon.
– Nálunk továbbra is az intenzív terápia-, illetve az újszülött osztályon van korlátozás. Egyelőre nem terjesztettük ki más osztályokra, az intézményre a látogatási korlátozást: ha teltház is van, többnyire középsúlyos esetek. Olyan kismamák is érkeznek szülni, akik meg vannak hűlve, így a szigorítások ellenére is ki van téve a járványveszélynek a kórház, arról nem is beszélve, hogy továbbra is akadnak olyan kórházi alkalmazottak, akik elmulasztották a javasolt oltást. A lakosságot sem lehet kötelezni az oltásra, és ez alól az alkalmazottak sem jelentenek kivételt – panaszolta dr. Antal, elárulva, hogy számos megbetegedett alkalmazott szaladgál az intézmény folyosóin.
Hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban a fertőzőn kimondottan olyan betegek vannak, akik nem voltak beoltva: igaz, hogy az oltóanyag idén nem fedte le a vírusok minden típusát, ám az orvosigazgató szerint a beoltottaknál enyhébb lefolyású a betegség.
– Nem kell pánikba esni, inkább a megelőzésre fektessünk hangsúlyt. Például ne legyintsünk a meghűlésre, hanem vegyük komolyan: a beteg gyermekeinket ne engedjük iskolába, óvodába, inkább otthon pihenjenek (ez idő alatt sem fertőznek meg másokat, másrészt nem gyengül le a szervezetük). A betegség súlyosságát előre kiszámítani lehetetlen, ez egyénenként, ellenálló-képeségtől függően változik – összegzett.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.