Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tárgyaljuk újra béreinket!

Tárgyaljuk újra béreinket! Kovászna megye

Ne hagyjuk átverni magunkat: tétlenségünk a zsebünket üresítheti meg – figyelmeztetett legutóbbi beszélgetésünk során Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkafelügyelőség vezetője. Tőle tudtuk meg, hogy Háromszéken is rajtolt a bérezések újratárgyalását felülvizsgáló ellenőrzéssorozat, tájékoztatási kampány.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a 2017/82-es kormányrendelet arra kötelezi a munkaadókat, hogy tárgyalják újra a munkaszerződéseket (erről a 7. oldalon is írunk). Ennek célja, hogy a munkaadók eldöntsék, a társadalombiztosítások munkavállalóra való áthárítását követően megemelik-e vagy sem a bruttó fizetéseket. De­cember 4-én ez ügyben országos tájékoztatási kampány rajtolt.
– A több mint 4700 háromszéki munkaadó nekünk jelzi a tárgyalások megkezdését. Akik elmulasztják, azok közül válogatunk, és náluk ellenőrzünk. Január 31-ig tart a tájékoztatási kampány, ezután bírságra is számíthatnak a szabálytalankodók – magyarázta Ördög.

Szerinte gond inkább a kis cégekkel lesz, amelyek ehhez a folyamathoz, eljáráshoz nem szoktak hozzá (a 21-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégekkel ellentétben, amelyek rendszeresen végeznek a kollektív munkaszerződés terén tárgyalásokat).
– Anyagi háttere is van az „elhallgatásnak”. Mivel január elsejétől módosul az adózási rendszer, illetve a minimálbér is nő – a jelenlegi 1450 lejről 1900 lejre emelik –, az a kisebb cégnél dolgozó munkás, aki eddig például 1901 lejes bruttó fizetésért ténykedett, ha nem tárgyalja újra a bérezését, akkor a szabályos keretekbe ugyan belefér – megkapja a törvény szerinti minimálbért –, ám mivel az alkalmazott jóval többet adózik majd, jelentősen csökken a nettó fizetése, míg a cégtulajdonosnak több pénze marad a kasszában. Magyarán, a tétlenség is húzza a zsebünket – figyelmeztet Ördög. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük