Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szentkatolnán döntöttek

Szentkatolnán döntöttek Kovászna megye

Mint arról már beszámoltunk, a vasárnap megtartott szentkatolnai RMDSZ-előválasztáson Tusa Levente jelenlegi községvezető nyert kihívójával, Borcsa Géza mezőgazdásszal szemben, így az idei helyhatósági választásokon ő indulhat a polgármesteri székért a szövetség színeiben.

Imecsfalván Tusa Levente 84, Borcsa Géza 26 voksot szerzett, Hatolykán Tusa 178-at, Borcsa 70-et, Martonfalván Tusa 181-et, Borcsa 100-at, Márkosfalván Tusa 284-et, Borcsa 21-et, míg Szentkatolnán Tusa 223-at, Borcsa pedig 355-öt. Az érvénytelen szavazatok száma alig haladta meg a húszat.
Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök így fogalmazott: „A demokratikus szavazás győzött Szentkatolnán, hiszen legutóbb ilyen magas részvétel (1544 személy) csak nyolc évvel ezelőtt, a 2012-es helyhatósági választáson volt (akkor 1712-en vettek részt). A két jelölt közül most Tusa Levente 950 szavazatot összesített (62,42%), míg Borcsa Gézára 572-en szavaztak (37,58%)”.

Hirdetés
Hirdetés

Borcsa Géza lapunknak elmondta: szentkatolnai fölényét látva úgy véli, ha két héttel hamarabb kezdi meg a kampányt, megnyerte volna az előválasztást. Úgy értékelte, az alig egyhetes kampányhoz képest szép eredményt ért el. Arra a kérdésre, hogy veresége ellenére indul-e a helyhatósági választáson, egyelőre nem kívánt nem válaszolni.

Tusa Levente úgy véli, a községközpontban élők többsége azért voksolt Borcsára, mert azt hitték, ő majd eltörli az adókat, ha nyer. Megköszönte a bizalmat mindazoknak, akik rá szavaztak, és azoknak is, akik nem, „mert ezáltal üzentek, hogy van még teendő a községben”. Az elöljáró hangsúlyozta: a lakók továbbra is kereshetik bizalommal, mert az irodája mindenki előtt nyitva áll, és szeretné, ha az elkezdett munkálatok folytatódnának a községben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 3., 15:52
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Igen mèg többis lehet Tusának akkor ha mèg vagy kètszer lemegy Márkosfalvárár hogy köszönje meg hogy rea szavaztak. Kèrdem èn kedves Márkosfalviak ha Borcsa Gèza vett volna sört annak a 21 embernek akki rea szavazott a többi ember haza ment volna ès nem ivutt volna belöle mert ő Tusára szavazott. Egyebet se lehet hallani a faluba csak azt hogy Tusa lejött ès vett nègy láda sört ès azt hogy ezt nem fogja elfelejteni hogy ennyien rea szavaztak biztos hogy nem mert pont abbol a 50 berből akki vele sörözgettet felit meg fogja büntetni a következő 4 èvbe mert biztos hogy nem fogja többet visza választatni magát amikor letelik a nègyèv el megy nyugdijba annyitse fog csinálni most amenyit idáig csinált.