Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szalonna a toronyban

Szalonna a toronyban Kovászna megye

Április utolsó napján második évfordulójához érkezett a kézdioroszfalvi templomban Kocsis Zoltán szervezésében havonta megtartott családos istentisztelet. Ezúttal feledésbe merült helyi szokást is felelevenítettek, amelyet Kézdioroszfalun kívül nem jegyeztek fel: a párok a templom tornyában tartott szalonnából vihettek haza.

– Egy több emberöltőre visszavezethető, szájhagyomány útján fennmaradt szokás megidézésével tisztelegtek a templomépítő ősök előtt, annak reményében, hogy majd minden évben megismételik. A templom tornyában azért tartanak egy oldal szalonnát, hogy szétoszthassák azok közt, akik megesküsznek, hogy hét év után sem bánták meg a házasságkötésüket – részletezte Jancsó Katalin szociológus, újságíró, aki helytörténeti kutakodása során bukkant rá a különleges szokás leírására, amelynek Székelyföldön ugyan nincs párja, de nyugat-európai gyökerei ismertek.

Az istentiszteleten Bartha Attila bölöni lelkipásztor és felesége, dr. Bartha Noémi orvosnő meséltek házasságuk történetéről és az imádkozás egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáról, amelyet társadalmi kísérletek adataival igazoltak. A toronyból a Fekete Mária által felajánlott szalonnát Kis András hozta le, és Takács Sándor és felesége, Julianna szeletelte fel. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük