Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok oldala van az integrációnak

Sok oldala van az integrációnak Kovászna megye

A Prospera pályázat keretében új szociális szolgáltatóközpontot létesít a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Május 1. utca 30. szám alatt, ahol a Szociális Támogatási Igazgatóság, a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat fog foglalkozni a szociálisan hátrányos helyzetű roma közösséggel.

Hirdetés
Hirdetés

Az egykor panziónak épült, a város által szükséglakások céljára már korábban megvásárolt épület a Szociális Támogatási Igazgatóság keretében fog működni. Ők ott szociomedikális szolgáltatást működtetnek majd, a segélyszervezetek pedig szakmai képzéseket, tanácsadást szerveznek a romáknak, és munkahelyet is keresnek majd nekik, hiszen a társadalomba való integrálódás alapvető feltétele, hogy – a lakhatás biztosítása mellett – legyen egy stabil jövedelem a családban.

A Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat már évek óta jelen van az Őrkőn, az ottani közösségi házban előbbi gyerekfoglalkoztatót működtet, utóbbi pedig nappali központot, de az anyákkal és a kicsi gyerekekkel is hosszú ideje törődnek. Ezek a tevékenységek megmaradnak, illetve kiegészülnek az új szolgáltatásokkal, amelynek működtetésére már nem volt hely az ottani létesítményben, a „fehér házban”. És bár a romák szociális integrációját felvállaló Sepsi GAL Egyesület pályázati keretekből tervez ott egy nagy és modern közösségi házat építeni, addig, amíg az kész lesz, átmeneti székhelyként a Május 1. utcai épület szolgál majd. Erre azért is nagy szükség van, mert minden szociális szolgáltatás akkreditációjához, azaz a működési licenc megszerzéséhez bizonyos standardokat kell teljesíteni – azaz székhelyet, adott nagyságú tereket, mosdót stb. biztosítani.

Az épületen a működtetők közös megegyezéssel osztoztak, a felső szinteken szükséglakások is lesznek. Egyelőre folynak a családlátogatások, bíznak benne, hogy az új körülmények között sok emberhez elérnek és eredményes lesz a munkájuk – magyarázta lapunknak Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük