Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok a kaszálnivaló Baróton

Sok a kaszálnivaló Baróton Kovászna megye

Baróton gondot okoz a fű lenyí­rása a közterületeken. A polgármesteri hivatalnak mindössze három alkalmazottja tud ezzel a munkálattal foglalkozni, naponta nyolc órában kaszálnak, ám mégsem győzik.
Mint azt Lázár-Kiss Barna polgármester szóvá tette, a polgármesteri hivatalnak még a magánházak előtt is gondoskodnia kell a fű lekaszálásáról, bár többen megjegyezték neki, hogy ott a tulajdonosokra kellene hagyják ezt a munkát.
– Ha így tennénk, nyakig érő lenne a gaz egyes helyeken – mondta.
Hozzáfűzte, vannak ugyan páran, akik kaszálnak, de az emberek 90%-át nem érdekli a dolog. Azt válaszolják, fizetik az adót, cserébe kaszáljon a hivatal, ha akar. Az elöljáró azt tervezi, hogy – mint más településeken az már bevett gyakorlat – vezessenek be Baróton és a hozzá tartozó falvakon is egyfajta kaszálási illetéket, amit azok fizetnének majd, akik elmulasztják kötelességeiket, és akik helyett a hivatal emberei kell füvet nyírjanak.
A kaszálás mellett egyéb tavaszi városszépítő teendők is vannak Baróton: a városgazdálkodás készül arra, hogy újrafestesse a temető olaszteleki út felőli bejáratánál levő kaput és kerítést, a városban levő padokon is javítottak, ahol szükséges volt. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások