Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hivatalosabb már nem lehet

Tegnaptól teljesen jogszerűen lengedez a megyei tanács bejárata fölött a megyezászló, miután jóváhagyása megjelent a Hivatalos Közlöny szeptember 29-i kiadásában. Tamás Sándor tanácselnök és Antal Árpád polgármester személyesen tették a zászlótartóba a lobogót, az uniós és a román zászló mellé. „Mellettük, illetve a román zászló mellett jól van, rendjén van” – hangsúlyozta a tanácselnök. – „Mert a törvény így írja, és mert nem az alárendeltséget kell hirdetnie, ahogy azt a többség és kisebbség viszonyára vonatkozóan valakik elképzelik, (…) az államalkotó státushoz ez illik” – érvelt a továbbiakban. „Hat év elfekvés után Cseke Attila miniszter és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kotorta ki a dokumentációt és a lehetőséget a magyarságnak. Ahhoz, hogy bizonyos törvényeket betartsanak, úgy tűnik, az RMDSZ-nek kormányon kell lenni” – vonta le a következtetést Antal Árpád, majd kijelentette: „Büszke szentgyörgyiek vagyunk, ragaszkodunk a zászlónkhoz. Nekem most sokkal szebbnek tűnik a város főtere. Ezáltal is otthon érezhetjük magunkat szülőföldünkön.’ A megyezászlót Szekeres Attila heraldikus tervezte. Az idei évben Dobolló, Málnás, Barátos és Kommandó címerét fogadta el a kormány, illetve Kökös, Kovászna, Kézdiszentlélek, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye, illetve két napja Uzon község zászlaját hagyta jóvá. 

Lehet iratkozni

A Kovászna Megyei Prefektúra és a Kovászna Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal (SPCRPCIV) tájékoztatása szerint október 9-én és 10-én 250 személy teheti le a gépjárművezetői engedély gyakorlati vizsgáját Sepsiszentgyörgyön, Maros megyei rendőrök segítségével. Iratkozni a vizsgára jogosító iratcsomóval és személyi igazolvánnyal október 2-án 8 óra 30 perc és 15 óra között lehet a SPCRPCIV székhelyén, Sepsiszentgyörgyön, a Kós Károly utca 21-23. szám alatt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük