Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Puccshangulat az MPP-ben?

Puccshangulat az MPP-ben? Kovászna megye

A Magyar Polgári Párt (MPP) tizenkét Maros megyei szervezetének elnöke távozásra szólította fel Mezei János országos elnököt a helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben elért meglehetősen gyenge eredmények miatt. Háromszékre – úgy tűnik – egyelőre nem gyűrűzött be a puccshangulat.

Hirdetés
Hirdetés

Csáki Attila, az MPP háromszéki elnöke azt mondja: a sajtóból értesültek a Mezeihez intézett levélről, sem azelőtt, sem azután nem keresték a háromszéki szervezetet.
– Úgy tekintjük, hogy ez a Maros megyeiek belső ügye, hiszen semmilyen értesítést nem kaptunk, éppen ezért nem szeretnénk belefolyni az esetleges konfliktus kimenetelésbe sem – nyilatkozta Csáki.
A háromszéki MPP-elnök szerint „nemsokára sor kerül” a párt országos választmányának ülésére, ott kiértékelik az eredményeket, s akkor majd „okosabbak lesznek”.

„Zajlik az élet” – kommentálta az eseményeket Bálint József, az EMSZ háromszéki koordinátora, az EMNP Kovászna megyei elnöke.
– Amióta létezik az ellenzéki politikai alakulat, mindig voltak belső ellentétjeik, amelyeket legtöbb esetben kívülről szítottak – nem kizárt, hogy most is ez történik – mondta el megkeresésünkre Bálint.
Kulcsár-Terza József, az MPP korábbi háromszéki elnöke, aki négy évvel ezelőtt az RMDSZ színeiben nyert parlamenti mandátumot, és akinek a neve felmerült a „tizenkettek” levelében (hogy az elégedetlenek a Kulcsár-Terza és Bíró Zsolt által alapított Magyar Polgári Mozgalomhoz csatlakoznának), azt mondja: nem ismeri kellőképpen a helyzetet ahhoz, hogy érdemben véleményt tudjon nyilvánítani.

– Nem csak az a gondom, hogy nem a sajtón keresztül kellene üzengetni, hanem az is, hogy ezt a közleményt nem írták alá. Szerepelnek ugyan településnevek benne, de – ha már az MPM-t emlegetik – én nem tudom, konkrétan kik azok a személyek, akik csatlakozni akarnak, mert egy pártszervezet talán mégsem állhat be egy politikamentes mozgalomba – fejtette ki a parlamenti képviselő.
Kulcsár-Terza szintén az országos választmány ülését várja, amelyen nem csak az eredményeket értékelik ki, hanem azt a klauzát is, amely a választási eredményektől teszi függővé az EMNP-vel való fúziót.

Mint ismeretes, pénteken megjelent egy közlemény tizenkét Maros megyei MPP-szervezet nevében, amelyben távozásra szólítják fel Mezei János pártelnököt, akit felelősnek találnak azért, hogy „hamis összefogás és hiteltelen jelöltek indítása miatt” az EMSZ-be tömörült két párt összesen sem tudott legalább olyan eredményt elérni, mint négy évvel ezelőtt az MPP egyedül (15 helyett 10 polgármesteri tisztség). A veszteségi listán szerepel Székelyudvarhely is, ahol – állítják – Mezei személyesen „verte szét” a szervezetet.
Utólag az MPP Maros megyei szervezete nyilatkozatában „határozottan elhatárolódott” a Mezei leváltására indított akciótól, amelyben – szerintük – „önös érdekeket követő politikai kavarók fiktív helyi szervezetek felsorolásával próbálják meg bomlasztani az MPP-t, és támadni az EMSZ-t”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások