Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pontosítás várható

Pontosítás várható a cégek adófizetési kötelezettségének esetleges elhalasztása ügyében – mondta el megkeresésünkre Ambrus Attila. A Kovászna Megyei Adóhatóság (ANAF) vezetője szerint a cégek többségére valószínűleg nem vonatkozik a halasztás.

Az ügy hátterét az képezi, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapothoz kapcsolódó intézkedések között egy olyan is napvilágot látott, amely szerint a cégek március 25-e helyett április 25-én nyújthatják be februári adóbevallásukat. Ebből „paraszti logikával” az is következett, hogy valószínűleg nem csak benyújtani nem kell az adóbevallást, hanem az adót sem kell befizetni – ennek tisztázásáért fordultunk az ANAF helyi kirendeltségének igazgatójához.

Hirdetés
Hirdetés

– Véleményem szerint pontosításra lehet számítani ez ügyben. Az ugyanis teljesen logikus és támogatandó, hogy azok a cégek, mint például a turizmusban, vendéglátásában, egyes szállításban dolgozó cégek, amelyek a koronavírus-járvány miatt valóban csaknem teljesen elestek jövedelmüktől, később, esetleg kedvezményes körülmények között, netán részben fizessenek adót. Arra viszont nem találnék észszerű indoklást, hogy mondjuk a gyógyszert és egészségügyi eszközöket forgalmazó cégek, amelyek bevétele a tízszeresére, vagy még többszörösére nőtt, miért ne fizetnének rendes határidőre adót – mondja Ambrus Attila.

Az igazgató arra számít, hogy „nagyon rövid időn belül” meg fog jelenni egy kormányrendelet, amely felsorolja azon tevékenységi területeket (az úgynevezett CAEN-kódokat), amelyek részesülnek a kedvezményben. A szakember szerint az összes többi cég arra készülhet, hogy rendes időben (azaz március 25-ére) be kell nyújtsa az adóbevallását, és be is kell fizesse az adót.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük