Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ősztől jobb lesz

Tej-kifli program nélkül ér véget a tanév Háromszéken. Jövőre azonban biztosan megoldódik a probléma, sőt a következő négy évben sem lesz gond – ígéri Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

Egyáltalán nem kaptak tejet és kiflit a háromszéki kisiskolások ebben a tanévben, és idén már nem is kapnak, és ezért az utolsó pillanatban hozott jogszabály-módosítások okolhatók. Henning elmondta, a törvénykezés a tanév kezdetétől legalább ötször változott, ehhez viszont a módszertant és a tenderfüzetet is módosítani kellett, és bár ez most véglegesítődik, még mindig akadnak gondok. Az eredeti törvényt úgy módosították, hogy nemcsak a megyei, hanem a helyi önkormányzat is megtarthatja a közbeszerzést, de utóbbi még nem indíthatja el az eljárást, mivel még nincs erre költségvetésük. Ez a megyei önkormányzatra is igaz, de az intézmény tavalyról tartott fenn összeget és az előre tervezett költségvetésből négy évre takarékoskodtak erre a programra – magyarázta az elöljáró. Ez azt jelenti, hogy bár idén már nem, de ősztől már biztosított lesz a tej-kifli a kisdiákok számára.
A megyei önkormányzat a tej-kifli kormányprogram helyett a meleg ebédet szorgalmazná inkább a kisdiákok számára, ezzel pedig a szülők jelentős része is egyetért. Háromszéken jelenleg civil szervezeti, valamint megyei és helyi önkormányzati támogatással működik délutáni oktatási program, így több mint 400 gyermek marad az iskolában délután, ahol a tanítás mellett meleg ebédet is biztosítanak. Ugyanakkor, a kormány is indított egy hasonló programot, megyénként egy-egy településen kapnak a diákok ebédet, Kovászna megyéből a bölöni diákok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük