Felhívás!

Összeszorított fogakkal

Túl szépen fogalmazunk, amikor azt mondjuk, összességében nincs túl jó évük a méhészeknek. Hol szárazság, hol esőzések miatt nem volt elégséges mézbegyűjtés, ezért most legalább azzal vigasztalódhatnak, hogy a kormány megszavazott egy de minimis támogatást nekik a tavaszi kedvezőtlen időjárás okozta veszteségeik kompenzálására.

A méhészet, egyre rosszabb a helyzet – mondta lapunknak Deák Mihály, a Kovászna megyei méhészegyesület elnöke. Délen a szárazság miatt senyvedtek a kultú-rák, itthon a sok eső gátolta a begyűjtést, csak annak sikerült valamit termelnie, aki jókor volt jó helyen, akinek szerencséje volt.

Aki Moldvába ment akácvirágzásra, szinte vagy szinte nélkül semmit nem termelt. Aki Olténiában volt ugyanebben az időben, az már jobban járt. Aki Dobrudzsába ment hársra, az lemaradt a napraforgó-virágzásról, de az is csak helyenként adott elégséges mézet; ahol nem locsolták, ott katasztrofális helyzet alakult ki a szárazság miatt (pl. Ialomița megyében). Augusztusban még volt egy kicsi mézharmat-gyűjtés itthon, ezzel némileg javult a helyzet.

Van helye tehát az egyébként valóban minimális „de minimis” támogatásnak, amelynek összege 25 lej méhcsaládonként, és amelyet e hónap elejétől lehet igényelni a Megyei Állattenyésztési Hivatalnál bejelentett tagoknak, a dokumentációt a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságnál kell letenni. Kérdésünkre, hogy várható-e ezek után a méz árának növekedése, Deák azt mondta, egészen enyhén nőtt ugyan a nagybani felvásárlói ár, de azt még mindig alacsonyan tartja a sok import méz (vagy annak nevezett termék); az akácmézre a kereslet nagy, tehát jobb áron lehetne eladni – ha lenne.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.