Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ősszel átadnák

Ősszel átadnák Kovászna megye

Végéhez közeledik, 90%-ban elkészült az újraépítése a kommandói Horn Dávid-iskolának, amelyet 2017-ben hatalmas tűz károsított.

Hirdetés
Hirdetés

A hatóságok derűlátóak, és reményeik szerint ősszel a gyerekek az intézményben, jelenléti oktatással kezdhetik az új tanévet. Minél hamarabb szeretnék átadni az új épületet, idén lejár a fejlesztési minisztériummal között szerződés is – erősítette meg Kocsis Béla polgármester. Az elöljáró azt is elmondta: a kivitelező sepsiszentgyörgyi céggel (Baumeister) együtt mindent megtesznek azért, hogy szeptemberben az új épületben kezdődhessen az oktatás.

2018-ban a megyei hatóságok kormányalapokból, a PNDL helyi fejlesztési programon keresztül kaptak 3,8 millió lejt az új iskola felépítésére. Közvetlenül a tűzeset után, 2017 januárja és júliusa között gyűjtés is indult, a megye több egyesülete, szervezete kezdeményezésére, amelyek során mintegy 50 ezer euróval járultak hozzá az adományozók az építkezéshez. A lángok 2017. január 9-én csaptak fel egy hibás kémény miatt, a tűz elpusztította az iskola tetőzetét, a könyvtárát, ahol mintegy 9000 kötet veszett oda, két informatikalabort, az intézmény archívumát, központifűtés-rendszerét és egy tároló helyiséget, ahol sportfelszerelést tartottak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük