Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Okosodik a város

Okosodik a város Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatallal egy olyan projektben társult, amelyet a hamburgi önkormányzat 33 partnerrel együtt bonyolít le, és amelynek keretében Európából, Amerikából és Ázsiából számos más nagyváros is pályázik.

A Clever Cities – Okos városok című pályázat lehetővé teszi, hogy a partnervárosok lepusztult területeiket kizöldítsék, barátságosabbá tegyék a megyeszékhelyen például az Olt mező utcai szociális lakások, a Debren-patak, valamint a régi vágóhíd határolta területet.

Hirdetés
Hirdetés

A pályázó városok között több főváros is van, Hamburg, London, Milánó, Belgrád, Larissa, Malmö, Madrid, és mindegyiknek nagyságrendekkel több a lakosa, mint Szentgyörgynek: nem véletlenül, hiszen a nagyvárosokban hangsúlyozottabban jelentkeznek a környezeti problémák. A projektpartnerek között civil szervezetek, cégek és kutatással foglalkozó intézmények is vannak.

Mint azt lapunknak a városháza munkatársa és a Clever Cities szentgyörgyi projektmenedzsere, Antal Delin elmondta, tulajdonképpen három nagyváros, Hamburg, London és Milano életbe léptet bizonyos megoldásokat, mellyel az árvízveszélynek kitett, elhanyagolt vagy szociálisan hátrányos helyzetűek lakta övezetekben levő területeket rehabilitálják, a többi hat város, mely még tanulja, a maga során pedig – 2023 júniusáig – meg is valósítja a saját elképzeléseit, természet alapú megoldásait. Ehhez Sepsiszentgyörgyön a környezetvédelmi hivatal nyújt asszisztenciát, 51 ezer euróért, míg a szentgyörgyi önkormányzat 80 ezer euróból gazdálkodhat a cél érdekében, szem előtt tartva, hogy a környék lakóinak életminősége javuljon a kivitelezett változtatások után. Ezek végső formája azonban jelen pillanatban még nincs meghatározva. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások