Hirdetés
Hirdetés

Nyitva tart az útlevélosztály

Az ország egész területén nyitva tartanak hét végén az útlevélosztály megyei kirendeltségei – döntötte el a belügyminisztérium. Az intézkedéssel a külföldön élő, szilveszterre hazatérő román állampolgárok kedvében akarnak járni.

Az útlevélosztályok megyei kirendeltségei, amelyek egyébként karácsony és szilveszter között is minden nap fogadták az ügyfeleket, a hét végén is nyitva tartanak: ma 8 és 16, szombaton 9 és 15, vasárnap 9 és 13 óra között.
Az intézkedés mögött az állhat, hogy megkönnyítsék azon külföldön élő román állampolgárok ügyintézését, akik szilveszterezni tértek haza. Hasonló módon jártak el június végén azoknál a területi útlevélosztályoknál, ahol a benyújtott kérések megnövekedett száma ezt szükségessé tette. A Kovászna megyei területi irodánál ezt nem alkalmazták, mert – mint mondták – errefelé „nem szokásuk” az embereknek, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyjanak.
– A háromszékiek jól használják az online rendszert, így gyakorlatilag nincs torlódás, nincs sor, teljesen civilizált körülmények között történik az ügyfelek kiszolgálása – nyilatkozta akkor Alina Ioniţă rendőrfelügyelő, a Kovászna megyei útlevélosztály vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

Az árak nem változtak: az ideiglenes (egy évig érvényes) útlevél 96 lejbe kerül, az elektronikus okmányért 234, illetve 258 lejt kell fizetni. A különbség onnan adódik, hogy a 12 év alatti gyerekek elektronikus útlevele csak három évig érvényes, ez 234 lejbe kerül, a 12 és 18 év közötti fiatalok útlevele öt évig érvényes, ezért már 258 lejt kell fizetni, és ugyanennyibe kerül a 18 évnél idősebb személyek útlevele, ezek érvényessége tíz év. Az útlevelet tíz munkanap alatt állítják ki.
Az elmúlt esztendő utolsó napján országszerte 4790 útlevelet állítottak ki. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük