Felhívás!

Nyílt kapuk a rendőrségen

Nyílt kapuk a rendőrségen Kovászna megye

Március 25-én, pénteken Háromszéken is megünnepelték a romániai rendőrség születésnapját. A gyerekek előtt megnyitották az intézmény kapuit, számos érdekes bemutatóval szerezve örömet nekik, illetve a helyi média munkatársait céllövőversenyre hívták.

Közel ezer óvodás és iskolás, valamint tanügyi alkalmazott vett részt a pénteki, nyílt kapus rendezvényeken. A kicsik szirénázó autókba pattanhattak, a rendőrség fegyvereit, technikai eszközeit, ruházatát vehették szemügyre, illetve tarthatták kezükben, ölthették magukra. Megismerkedhettek a különleges műveletek „maszkosaival”, vagy a nemrég megalakult állatmentő rendőrség munkatársaival, rendőrkutyákkal fotózkodhattak, ugyanakkor az ünnepségen jelen lévő Salvatore Egyesület jóvoltából életmentési technikákat sajátíthattak el, ezeket akár gyakorolhatták is.

A házigazdák a helyi médiának céllövést szerveztek, az újságírók, rádiósok 9 milliméteres Beretta pisztolyokkal lőhettek a fedett lőtéren.

Érdekes színfoltja volt a napnak a bűnügyi nyomozók, kriminalisták közreműködésével bemutatott jelenet, amely során a nyomozás rejtelmeire, a részletek megfigyelésének fontosságára biztatták a kicsiket és nagyokat a szakemberek, továbbá a látogatók ujjlenyomatokat is készíthettek, ezeket emlékbe hazavihették. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.