Felhívás!

Nőtt az érdeklődés a baróti líceum iránt

Nőtt az érdeklődés a baróti líceum iránt Kovászna megye

Úgy tűnik, eredményes volt a Baróti Szabó Dávid Líceum idei, kilencedik osztályosokat toborzó kampánya, legalábbis ezt a következtetést lehet leszűrni az erdővidéki általános iskolák igazgatóinak elmondásaiból. Szerintük idén sokkal több erdővidéki általános iskolát végzett diák készül Barótra kilencedik osztályba, mint a korábbi években.

Az elmúlt időszakban komolyan az ügy mellé állt Benedek-Huszár János, Barót polgármestere is, aki például a Gaál Mózes-iskola nyolcadikosainak múlt héten lezajlott évzáró ünnepségén is hangoztatta a diákoknak, hogy amennyiben tehetik, maradjanak helyben, tanuljanak tovább a helyi líceumban, amely, mint arról már beszámoltunk, jelentős infrastrukturális fejlesztések előtt áll.

A polgármester több alkalommal elmondta, felújítják az iskola régi épületét, de ez korántsem minden: készül az új iskolaépület, melyet teljesen berendezve kell átadnia a kivitelezőnek; elméletileg a 2022-es tanév kezdetéig ennek meg kellene történnie. Továbbá befejezik azt a félkész épületet is, mely iskolaműhelyként szolgálja majd a tanulókat, ugyanakkor az iskola sportpályájának felújítása is küszöbön.

„Ezek az infrastrukturális fejlesztések valószínűleg hatottak szülőkre-diákokra” – véleményezte érdeklődésünkre Derzsi-Ráduly Kázmér, a baróti líceum igazgatója is, bár, mint mondta, annak, hogy a diákok egyik vagy másik líceumot választják, meglehetősen széles a háttere. A végső döntés függ majd az abszolváló vizsgák eredményeitől, de az is nyomhat a latban, hogy idén például általában máshol is kevesebb hely van kilencedik osztályokba, mint tavaly.

A baróti líceum társadalomtudományok szakon 26 hellyel, matek-infó és természettudományok szakon 13-13 hellyel várja a diákokat, a szaklíceumi képzésre környezetvédelmi technikus szakon 24, szakiskolai képzésre négy különböző szakon összesen 96 hely van fenntartva.

Baló Ervin, a nagybaconi általános iskola igazgatója azt mondja, a végzős nyolcadikosok körében idén nagyobb az érdeklődés a baróti líceum iránt, elvétve akad diák, aki más líceumot választ, de csak azért, mert a kívánt szakot nem találja meg Baróton. Ilyen például az erdészeti szak vagy a tanítóképző.
Tókos Jenő, a bardoci iskola igazgatója is úgy vélekedett, hogy határozottan nőtt idén az érdeklődés a Baróti Szabó Dávid Líceum iránt, a nyolcadik osztályt végzettek legalább 70%-a ide készül, ami az elmúlt évekhez képest jelentős ugrást jelent. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 15., 8:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Az 5-8 osztályosokat is tessék visszatartani. A nagyképű városiak, nem tudnak leereszkedni a szerény falusiakhoz. A Nyilas Misik legtöbbje sérül lelkileg.

  • User
    Dátum: 2021. június 15., 13:34
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Eddig sem hiányzott, csak voltak harsonák, akik azt nyugtázták, hogy mást nem választhattak. Erősen sokaknak elég volt. Szégyen, az egyebet hirdetőknek.

  • User
    Dátum: 2021. június 15., 16:46
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Az órákat meg kell tartani. Emberi és intellektuális példával kell előállni.
    Múlt heti sztori: nyolcadikos osztályfőnök hazugsággal elkéri a kollégája óráját, és nem megtartja azt, hanem hazacsapja a gyermekeket. Mit tanított ő ezzel a diákjainak? Na mit? Erkölcsi bukta.