Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vakolat hullt a járdára

Aggasztó dolog történt szombaton a sepsiszentgyörgyi, piros ponttal megjelölt Domb utcai tömbház előtt: egy lehulló vakolatdarab betörte egy ott parkoló autó szélvédőjét. És ez így még a jobbik változat.

Hirdetés
Hirdetés

Lapunknak Holló Csaba, a pórul járt autó tulajdonosa elmondta, csupán pár perces várakozás céljából állt meg a földrengés által veszélyeztetettnek minősülő 25-ös tömbház előtt, az átjáró mellett, igaz, a járdán. Jelen esetben azonban ez nem bír jelentőséggel, ha nem az autó szélvédőjét töri be a lehulló vakolatdarab, akár embert is ölhetett volna.

Nem sikerült azonosítani azt a helyet, ahonnan leesett a betondarab, lehetett az akár egy erkély aljáról is, ennek megállapításához alaposabb vizsgálatra lesz szükség. Holló Csaba elmondta, panaszt tett a polgármesteri hivatalnál. Az önkormányzat a tömbház biztonságossá tételének már egy szakaszán túl van, de a következő elakadt, mert a lakásokban végzendő, de a nagy bontásokat elkerülő munkálathoz nem kapnak tervezőt.

Kósa Klára lakóbizottsági elnököt is megkerestük ez ügyben, elmondása szerint az önkormányzattal jelenleg szerződéses viszonyban áll a tulajdonosi társulás, a szerződésben felvállalt szerkezet-megerősítési munkálatokat nem fejezte be a város.

Czimbalmos Csaba városgondnok szerint viszont nincs érvényes szerződés a város és a tömbház-tulajdonosok között, azért pedig, ami nem az épületstruktúra megerősítéséért folyó munkálatok folyománya, nem ők felelnek, hanem a tulajdonosi társulás. Az azt képviselő lakóbizottság ügyvéddel is konzultál majd az ügy megoldása érdekében. Míg be nem bizonyosodik, hogy a tömbházon végzett munka során mulasztott valaki, vagyis hanyagság miatt történt az eset, addig ez akár figyelmeztető jel lehet minden régebbi tömbház tulajdonosi társulása számára. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük