Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem szeretnék, de előfordulhat, hogy le kell zárni a Gyár utcát

Nem szeretnék, de előfordulhat, hogy le kell zárni a Gyár utcát Kovászna megye

Szennyvízvezeték-csere zajlik a sepsiszentgyörgyi Gyár utcában, ahol nagyban nehezíti a munkát az áthaladó teherforgalom. A Közüzemek Rt. szerint előfordulhat az is, hogy ideig-óráig teljesen le kell zárják a forgalmat az említett szakaszon.  

Hirdetés
Hirdetés

A Kovászna megyei közszolgáltató még tavaly ősszel elkezdte a vezetékek cseréjét, eddig 423 méteren végeztek, 8 aknát alakítottak ki, illetve 8 csatlakozót cseréltek.

„A rendőrséggel egyeztetve arra kértek bennünket, hogy ne zárjuk le teljesen a forgalmat az utcában, hiszen nehezen lehetne más irányba elvezetni az ott közlekedő járműveket. Mindeddig sikerült is ezt a kérést tiszteletben tartanunk, bár valamelyest lassítja a munkatempót. Azt sem zárjuk ki, hogy egy rövid időre mégis bekövetkezhet egy ilyen helyzet, de ez nagyban függ attól, hogy valami kellemetlen meglepetésben lesz-e része a helyszínen dolgozóknak. Egyelőre nem ütköztünk akadályokba, a munkatársaim tartják az ütemtervet” – mondta el Kozsokár Attila vezérigazgató.

A tervek szerint május végéig kell a szennyvízhálózat cseréjét befejezni, Kozsokár szerint tartható ez az időpont. 

A vezetékcsere csak az egyik munkafázis a Gyár utca felújításában, az aszfaltozás ezek elvégzését követően kezdődhet.

 Fotó: Közüzemek Rt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások