Felhívás!

Nem nőnek jövőre a helyi adók

Nem nőnek jövőre a helyi adók Kovászna megye

Sepsiszentgyörgyön továbbra is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartják a helyi adókat a magánszemélyek esetében, közölte Antal Árpád polgármester. Leszögezte: nem terveznek semmiféle radikális változtatást 2018-ra.

 

„Nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy elmagyarázzuk az embereknek azt, hogy valójában Sepsiszentgyörgyön mekkorák az adók, mert sok olyan városi legenda terjed arról, hogy itt mennyire magasak”, emelte ki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.

Az önkormányzatok a törvény által megengedett legalacsonyabb és legmagasabb szint között határozhatják meg a helyi adókat, tehát gyakorlatilag ez a helyi autonómia elég széles. Antal aláhúzta, már évekkel ezelőtt azt mondta, a természetes személyek ingatlanadóját mindig a minimumhoz közel akarják tartani, és ez így is volt. Számokkal érzékeltette, hogy ez mit jelent: a minimumon lévő érték alapján 2,710 millió lej az az összeg, amit a Sepsiszentgyörgyön élő, ingatlannal rendelkező embe­rek befizetnek az önkormányzatnak egy év alatt, ezen összeg pedig a művelődési intézmények fenntartásának az egyharmadára elég. A törvény által megengedett maximum 10,163 millió lej lenne, tehát szinte 300 százalékkal emelhetnék meg az adókat.

„Ez azt jelenti, hogy minden évben, ha a maximumhoz viszonyítjuk, akkor 7,453 millió lejt ott hagyunk az embereknél. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert valamiért elterjedt az, hogy itt nálunk magasak lennének az adók, miközben a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartottuk az ingatlanadókat a magánszemélyek esetében”, nyomatékosította Antal Árpád, aki szerint nagyon kevés önkormányzat van az országban, ahol a minimális szinten tartják a helyi adókat.

Október 24-től már elérhető az a tanácshatározat-tervezet, amely az idei adóövezeti besorolást aktualizálja, és amelynek értelmében a 2018-ra vonatkozó helyi adókat megállapítják, a városlakók pedig november 3-ig írásban véleményezhetik ezt.

2016 végén tervezték újra Sepsiszentgyörgyön az adózási övezetek besorolását. Antal Árpád polgármester szerint ezáltal egy igazságosabb rendszert vezettek be, ugyanis korábban olyan „furcsa” helyzetek álltak elő, hogy két egymástól tíz méterre levő ingatlan után ugyanannyi adót fizettek annak ellenére, hogy az egyik utca fel volt újítva, a másik pedig nem. Ezért különböző kritériumokra alapuló pontozási rendszert dolgoztak ki, amely alapján minden utcát az elért pontszám függvényében sorolnak be különböző adózási övezetekbe. Figyelembe veszik az adott utcában a közműhálózat és az infrastruktúra minőségét, a közvilágítást, a belvárostól való távolságot vagy a közbiztonságot. Az új adóügyi besorolás 2017-től lépett érvénybe.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.