Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Nem mondanak le a gyerekekről

Nem mondanak le a gyerekekről Kovászna megye

Kovászna megyében a kormány az eddiginél hárommal több településen biztosít meleg ebédet, de a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett délutáni oktatás költségvetése még nincs kőbe vésve, így kérdéses, hogy legalább a tavalyi létszámot fenn tudják-e tartani a programon belül. Gyakorlatilag minden követ megmozgatnak, és bizonyára sikerülni is fog.

Hirdetés
Hirdetés

Kovászna megyében idén a tavalyi három helyett hat településen részesülnek az iskolások a kormány által finanszírozott meleg ebédből. Míg tavaly Málnáson, Mikóújfaluban és Bereckben működött a program, idén újabb három helység (Szitabodza, Maksa és Barátos), illetve iskola csatlakozik, amelyik eleget tesz azon kitételnek, hogy más forrásból nem pályázik a gyerekek ebédeltetésére.

A megye 20 másik településén eddig a Diakónia által működtetett after-school program keretében tanultak és étkeztek a gyermekek, amit az tett lehetővé, hogy a helyi és megyei tanácsok és a Svájci Protestáns Segélyszervezetek Egyesülete (HEKS), illetve kisebb hányadban a szülők biztosították az anyagi hátteret. A helyi önkormányzatok 20 ezer lej értékig visszaigényelhették a program költségeit a megyei tanácstól, erre idén is van lehetőség. Az elmúlt tanév második félévére, közel 80 ezer lej összértékben Árkos, Uzon, Illyefalva, Maksa, Nagyajta, Dálnok, Barót, Kökös és Csernáton kért és kapott támogatást a megyei önkormányzattól, ezeken a helységeken kívül azonban Gidófalván, Bölönben, Köpecen, Felsőrákoson, Bodoson, Bibarcfalván, Gelencén, Kézdiszentléleken, Zágonban és Kommandón, három sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi általános iskolában működtette a Diakónia Keresztyén Alapítvány a délutáni oktatást.

Hogy ez idén is pontosan így lesz-e, az még nincs kőbe vésve. Torma Vera, a Diakónia gyermek- és családsegítő ágazatának igazgatója lapunknak elmondta, a HEKS már régóta készül kivonulni a támogatók köréből, a Diakónia programfelelőseinek az lett az elsődleges célja, hogy előteremtsék azt az összeget, amit eddig a HEKS fizetett, illetve olyan alkut kötöttek a segélyszervezettel, hogy támogatóktól összegyűjtenek annyi pénzt, amennyit tudnak, és azt megduplázza a HEKS. Értelemszerűen a program költségeinek a negyedét kell biztosítaniuk, így átfogó mozgósításba kezdtek. Beálltak a kampányba a polgármesterek is, így az egyházakat, közbirtokosságokat, vállalkozókat, a Rotary Klubot egyaránt adakozásra kérték fel. A gyűjtés még folyamatban van, amikor lezárják, akkor teszi le pályázatát a Diakónia a HEKS-hez.

Idén Lemhény is jelezte, hogy csatlakozna azon helységekhez, amelyekben az alapítvány biztosítja a gyermekek délutáni oktatását és ebédjét. A falu iskolásai eddig a Böjte Csaba és a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott nappali központban kaptak ellátást, ám idéntől a központ bezár. Miután a program költségvetése már korábban elkészült, a Diakónia csak akkor tudja befogadni a lemhényieket a rendszerébe, ha valamelyik településen, ahol eddig is biztosították az ebédet, kevesebb gyerek veszi igénybe a szolgáltatást, mint tavaly. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.