Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem maradnak orvos nélkül a szentgyörgyiek

Nem maradnak orvos nélkül a szentgyörgyiek Kovászna megye

Két új háziorvosi rendelő nyílt meg a napokban Sepsiszentgyörgyön, ami azért is remek hír, mert a tavaly három háziorvosi praxis is megszűnt a megyeszékhelyen.

 

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) honlapján, a legutóbbi frissítése szerint, vagyis 2022. augusztus közepéig a megyében 91 háziorvosi rendelő működött, ebből 27 Sepsiszentgyörgyön, azóta három bezárt.

Nagy az orvoshiány

„Aggasztó a helyzet a megyében, hiszen 28 háziorvos érte el a nyugdíjkorhatárt, illetve nagyon sokan dolgoznak 67 éves korukig – ezt különösebb formaságok nélkül megtehetik –, de van 70 évet betöltött, még tevékeny orvos is a megyében, mert nincs, aki helyettesítse őket, mert van hivatástudatuk, mert jó hasznosnak leni, és mert a 40 évi munka után kapott 1600–2000 lejes nyugdíj mégsem biztosítja azt az életszínvonalat, amit megszoktak pályájuk során” – nyilatkozta lapunknak korábban Opris Zsolt, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke.

Nem kifizetődő háziorvosnak lenni, csak a nagyon elhivatottak művelik ezt a rengeteg munkával, ügyintézéssel, kényelmetlenséggel járó munkakört, többnyire még a nyugdíjkorhatár után is. Ennek ellenére vannak bátor, a közösségért tenni akaró, ifjú jelöltek, szerencsére, ketten is: dr. Jakab Engya Anikó az Olt utca 43. szám alatti rendelőt (dr. Dumuț Enikő korábbi rendelője) veszi át, az Erege 19. szám alatt rendelőben (dr. Kiss Ildikó irodájában) pedig dr. Shaik Virginás Beáta kezdi meg működését. Mindketten ma, február elsején írták alá a szerződést az egészségbiztosítási pénztárral. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, minimum 800 beteget kellett toborozzanak, viszont ez távolról sem elég, ahhoz, hogy fenntartható legyen a rendelő. Emlékeztetünk, hogy novemberben, alig 6 hónappal a megnyitása után zártak be egy háziorvosi rendelőt a Vasile Goldiș utcában, mert nem rendelkezett elégséges beteggel.

Kik az új orvosok?

Az olthévízi születésű Jakab Engya Anikó Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, valamint ott is szakosodott, és büszke arra, hogy ehhez a tudást és a szorgalmat a Székely Mikó Kollégiumban alapozta meg. Érdekes módon sepsiszentgyörgyi férjével Marosvásárhelyen ismerkedett meg, és elmondása szerint azért költöztek „haza”, mert „Sepsiszentgyörgy élhető, családbarát város”, ezt bizonyítja az a tény is, hogy sok fiatal szakorvos dolgozik a megyei kórházban.

Az olthévízi születésű Jakab Engya Anikó Marosvásárhelyen végezte az egyetemet

Dr. Jakab Engya Anikó korábban ösztöndíjjal Dániában volt tapasztalatcserén, és részt vett a világ családorvosainak (WONCA) éves tanácskozásán, 2017–2020 között a Háziorvosok Országos Szövetségének (SNMF) Maros megyei fiókjánál dolgozott.

Az Olt utca 43. alatti rendelő hétfőn, szerdán és pénteken 9–14 óra között, kedden és csütörtökön 12-től 17 óráig tart nyitva. Érdeklődni, feliratkozni az info@enmedica.ro e-mail-címen vagy a 0770.629.113-as telefonszámon lehet.

Dr. Shaik Virginás Beáta Budapesten és Írországban is praktizált, az Erege utcában megnyílt rendelőjébe várja a leendő páciensek jelentkezését. Azok, akik át szeretnének iratkozni hozzá, azok e-mailben, a cabinetvirginas@gmail.com címen, vagy a 0745.125.905-ös és 0748.930.476-os telefonszámokon érdeklődhetnek. A feliratkozáshoz mindössze személyi igazolvánnyal és egészségügyi kártya szükséges, gyerekek esetében keresztlevél. Az iroda hétfőn és csütörtökön 15 és 20 óra között, kedden és pénteken 8 és 12 óra között, szombaton 10 és 17 óra között működik.

Címlapfotó: Haáz Vince 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 2., 12:10
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Miert is 1000 es 2000 lej nyugdija van egy orvosnak ??? Azert mert amikor megnyitja a magan rendelojet nem a rendes jovedelme utan adoz , nyugdij alap stb ,hanem a minimal ber szerint es amikor eleri a nyugdij korhatart akkor sirankoznak , hogy meg a szamlak kifizetesere sem eleg az az osszeg !

  • User
    Dátum: 2023. február 3., 0:17
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Manapság a legtöbb orvosnak, ha nem dugod a pénzzel teli borítékot a zsebébe akkor még a rendelőjében be sem enged. Először a pénzzel teli borítékot diplomatikusan megbillenti az ujjával, majd belenéz és a pénz vastagsága szerinti mértékben kedvesedik meg hirtelen. Ha az embernek doktorhoz kell mennie, ingyen tutira nem úszhatja meg. Őket bezzeg nem adózzák meg, hanem csak az egész nap talpon lévő robotoló pincéreket, ha kapnak 50 banit.
    Pedig a doktorok is fizetést kapnak ráadásul az átlagosnál jóval nagyobb összeget.

  • User
    Dátum: 2023. február 5., 16:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    en ismerek egy körorvost!!! aki 47 evig volt egy haromszeki közsegben–akinel a szakmai tudasahoz
    oriasi altalanos müveltseg is tarsult-aki azonosulni tudott a szekely falu eletevel a közösseg mindennapi gondjaival….
    kivancsi volnek, hol lesz 5-10 mulva a ket varosi körorvosnö!!–legalabb is az egyik ugy nez ki
    eleg gyakran valtogatja a lakhelyet–akar orszagok szintjen is……