Nem épül építőanyag-lerakat

Nem épül építőanyag-lerakat Kovászna megye

Övezeti városrendezési tervet (PUZ) hagytak jóvá Baróton, az augusztus végi soros tanácsülésen, a dolog érdekessége, hogy a tanácsosokhoz eljuttatott határozattervezet dokumentációjában leírtak félreértésekre adtak okot.

A tanácsosok mintegy félórás vita után sem értették, hogy tulajdonképpen mit akar a jóváhagyást kérő vállalkozó: üzletet, raktárt, építőanyag-lerakatot vagy lakóházat építeni Barót központjában, a Party Pub és a jelenleg közjegyzői irodaként működő épület közti, 350 négyzetméteres, üres telekre.

A tanácsülésre végül a főépítészt, László Sándort is be kellett hívni, hogy tisztázza a helyzetet. A határozattervezetben az állt, hogy kettős felhasználási célú, lakás és raktár építésére szolgáló épület lenne, amit a polgármester is megerősített, a szóban forgó helyre a Delney cég építene egy lakást üzlettel, amelyben raktár is helyet kapna.

– Nem építőanyag-lerakatról van szó – mondta az elöljáró.

– Ne is legyen oda raktár – nyomatékosított Nagy István tanácsos, akinek a dokumentáció kapcsán a megyei tanács fele is voltak elmarasztaló megjegyzései, mert amaz növelte a terület beépíthetési arányát. A határozattervezetet, így az övezeti rendezési tervet is, végül a tanácsosok jóváhagyták.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.