Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem akar menni a román

Nem akar menni a román Kovászna megye

Az augusztus 16–31. között lezajlott pótérettségin a 331 háromszéki vizsgázó negyede volt sikeres, a legnagyobb jegy sem érte el a 8-ast.

A 384, pótérettségire iratkozó diákból csak 331 gondolta komolyan a vizsgázást, a többiek nem jelentek meg. A 66 román, 265 magyar tagozatos vizsgázó mind nappali oktatásban vett részt, többségük (153) a szakoktatásból érkezett, az elméleti líceumokból 111-en, a művészeti, vallási, sportprofilú középiskolákból pedig 67-en.

Hirdetés
Hirdetés

Az idei évfolyam végzőseinek negyede érte el a 6-os jegyet, pontosabban a 246 megjelent dolgo­zat­íróból 64-nek jött össze a minimális átlag (26,02%), miközben a korábbi évfolyamokból ez csak 19-nek sikerült a 85-ből (26,35%). Ami a vizsgatantárgyakat illeti, a legkisebb sikerráta románból született (19,92%), míg a legnagyobb anyanyelvből (96,49%). A profilnak megfelelő kötelező, illetve választott tantárgyak esetében a diákok 60,56, illetve 65,19%-a írta meg legalább az 5-öst.

Eközben már az eredmények kiközlése után 142 érettségiző fellebbezte meg a jegyét/jegyeit, legtöbben románból, 2-en magyarból, 25-en a kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem), 27-en pedig a választott tantárgyból. Végleges eredményeket szeptember 3-án tudhatnak meg az érdekeltek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások