Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagyszabású konferencia

Nagyszabású konferencia Kovászna megye

Mintegy 150 erdész vett részt Erdélyből és Magyarországról a 21. alkalommal tető alá hozott erdészeti szaktanácskozáson, aminek ezúttal Almásrét volt a befogadója. A hétvégi rendezvény a vidékkel való ismerkedésről és olyan szakmai előadásokról szólt, amelyek a fenntarthatóság jegyében zajlottak.

Hirdetés
Hirdetés

A XXI. Erdészeti Szakkonferenciát a Kézdialmási Magánerdészet és az Országos Erdészeti Egyesület szervezte, egyértelműen a helyi „erők” voltak túlsúlyban, de szép számban képviseltették magukat magyarországi meghívottak is.

A résztvevők egy része már csütörtökön megérkezett az almásréti főhadiszállásra, a pénteki nap a helyi turisztikai látványosságokkal való ismerkedésekről szólt, míg a szombat valóságos előadás-maratonná alakult, hiszen közel tucatnyi szakmai értekezleten lehetett részt venni. Ezekben a közös az volt, hogy mind a zöldpolitika, illetve a hosszú távú fenntarthatóság jegyében hangoztak el, nem csoda, hogy a rendezvény jelmondata is az „Erdők szerepe klímasemleges biogazdálkodásra való átállásban” volt.

Egyetemi tanárok, közbirtokossági elnökök és a témában jártas más szakemberek adtak elő érdekes előadásokat, amelyekre bővebben Almás Körképünkben térünk vissza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük