Felhívás!

Nagyajta nagy ünnepe

Nagyajta nagy ünnepe Kovászna megye

Szombaton, május 7-én nagy ünnepet ült Nagyajta: ünnepi istentisztelet keretében a helyi közösség átvette a megújult helybéli unitárius vártemplomot. Ugyanakkor az azt övező várfal is felújításra került.

A z Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében elvégzett beruházás kivitelezői nagyszerű munkát végeztek. Nyugodt szívvel mondhatni, hogy a megújult vártemplom és várfal által Erdővidék egy olyan turisztikai célponttal gazdagodott, mely méltán szerezhet magának akár európai hírnevet is: a templom maga gyöngyszemmé vált, a változatosságot pedig csak tetőzik a templomfalon a restaurálás során, 2019-ben felfedezett, Szent László lovagkirály kerlési ütközetének jeleneteit ábrázoló, immár teljes szépségükben látható középkori falfestmények.

A szép templom kívülről, a templomudvarról is megér egy pillantást: összképben is csodálatos vizuális élményt kínál, különösen, ha a várfalakon körbe megépített karzatról, mintegy magaslatról szemléljük. Itt azonban más benyomásokra is számíthatunk, a várfal szegletében levő bástyákban ugyanis kiállításokat rendeztek be a kivitelezők, ötletesen ötvözve múltat és jelent, modernet és hagyományost. Láthatóak itt a templomudvarról a 2020-as régészeti ásatások során előkerült használati eszközök töredékei, vagy – akár egy falumúzeumban – a régi nagyajtaiak gazdálkodási eszközei, cserépedények stb., az unitárius egyház történetének szemelvényei, mindez modern eszközök által, kép-ernyőkön, digitalizáltan is szemléltetve.

Az előttünk járók fundamentumán

Az ünnepi istentiszteleten igét Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke hirdetett, aki az előttünk járó, templomépítő, fundamentumot lerakó elődök áldozatos munkáját domborította ki, mondván, a felújított templom mintegy azt sugallja, hogy az álmot, a munkát a mai nagyajtaiak is tovább tudják vinni. Az ünneplőket köszöntötte továbbá Fodor Tamás konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkatársa, Tamás Sándor megyetanácselnök; beszélt Jánó Mihály művészettörténész, Kinda István néprajzkutató, Ferenczi Sámuel mérnök, Egyed Ákos akadémikus és Bihari Edömér polgármester is.

Azt ezt követő, Baróthi Brigitta konferálta ünnepi műsor keretében a templom orgonáján dr. Benedek Tibor Magor, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa és Vix Regina, a nagyajtaiak holland testvérgyülekezetének kántora játszott, Aczél Zsuzsanna vezényletével a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör énekelt. Fellépett a helybéli Áfonya citerazenekar is, Benkő Boglárka szavalt.

Köszönet a támogatóknak

Végül Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész mondott köszönetet mindazoknak, akik a restaurálás gigászi munkájában részt vettek, és akik „összhangban tudtak dolgozni”, akik „megharcolták a hit harcát” azért, hogy sikert könyvelhessenek el. Név szerint említette a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég vezetőjét, Fekete Mihályt és mérnökét, Albert Bertalant, aztán Fekete Márta tervezőt, a helybéli segédkező kőműveseket, Benedek László babérkoszorús ácsmestert, a Regio Consult pályázati tanácsadó iroda munkatársait, Szakács Tamás falképrestaurátort, Nagy Benjámin kőrestaurátort és csapatát, a vargyasi Sütő Istvánt, aki a festett kazettákat újította fel, Bartis Szabolcsot, aki a templom orgonáját restaurálta, Nagy György olaszteleki kovácsmestert, aki 17. századi, autentikus kovácsoltvas zárat készített a templom bejárati ajtójára, dr. Kinda Istvánt és csapatát a kiállítások berendezésében nyújtott segítségért. Háláját fejezte ki a helybéli református egyházközségnek, hogy lehetővé tették pályázatuk benyújtását, a nagyajtai unitárius egyház presbitériumának, akik végig támogatták a munkát, nem utolsósorban pedig Bihari Edömér polgármesternek és másoknak, akik valamilyen módon szerepet vállaltak a nagy munka kivitelezésében. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások