Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Modernizálási tervek Apácán

Modernizálási tervek Apácán Kovászna megye

Az erdővidéki, de már Brassó megyében található Apáca különleges falunak számít.

Hirdetés
Hirdetés

A feljegyzések szerint I. (Nagy) Lajos király alapította, amikor a Barcaságba székely határőröket telepített, később a Jagelló házból származó Ulászló király Brassó városának elzálogosította, az erdélyi fejedelemség idején pedig I. Rákóczi György szó szerint is eladta Brassónak a falut. Ezzel az apácaiak Brassó jobbágyai lettek egészen 1848-ig. 1910-ben még majdnem teljes lakossága magyar volt a falunak, ma már azonban csak egyharmada az. Mintegy fele a falunak román, de sokan vallották magukat cigánynak is a 2011-es népszámláláskor.

Külön érdekessége a falunak, hogy történelmi központja is van, melynek „központjában” a műemléknek számító evangélikus templom található. A község polgármestere, Bölöni László azt tervezi, hogy leaszfaltoztassa a falu mellékutcáit összesen 8 kilométer hosszúságban, nyilván, amennyiben szeptember végén megerősítik mandátumában. Mint mondta, erre a célra a Fejlesztési Minisztériumtól kívánnak pénzt szerezni, a terv már előkészülőben. Brassó megye tanácsa ugyanakkor felújítja a falun átvezető megyei műutat, ez a munkálat már zajlik, úgyhogy joggal számíthatunk arra, hogy Apáca új arculatot kap a közeljövőben, amennyiben a modernizálási tervek valóra válnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások