Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mintegy 15 millió lej önerő szükséges

Mintegy 15 millió lej önerő szükséges Kovászna megye

Kézdivásárhely tanácsának keddi ülésén Bokor Tibor polgármester a pályázatokhoz szükséges önerő mértékéről és előteremtéséről is szólt.

Az elöljáró megjegyezte, a már leszerződött  uniós pályázatok összértéke 81.917.560 lej. A beruházások megvalósításához azonban nem csekély önrészre van szükség, tette hozzá.

„Ahhoz, hogy ezekhez a beruházásokhoz az önrészt tudjuk biztosítani, elkerülhetetlen lesz a hitelfelvétel. Kollégáim jelenleg dolgoznak a már futó, illetve aláírt támogatási szerződéssel rendelkező pályázatok esetében az értékek aktualizálásán, hiszen tudott dolog, hogy ezek általában havonta változnak, és nem lefelé mennek, hanem felfelé” – hangsúlyozta. Hozzátette, az uniós pályázatok esetében a kormány az áremelkedéseket nem kompenzálja, hanem megengedi az önkormányzatoknak, hogy kifizessék azt.

„Az önkormányzatok jövedelme reális értékben csökken, hiszen, bár a számok nagynak tűnnek, az infláció esetünkben is ugyanaz, mint a családok esetében. Ami az említett önrészeket illeti, mintegy 15 millió lejben kell gondolkoznunk, ám a pontos számokról a következő tanácsülésen tárgyalunk majd” – jegyezte meg.

Kiemelte, a hitelfelvételen kívül körülbelül 1,2 millió lejt a város saját jövedelméből is hozzá kell tegyenek az önrészekhez. „Tavalyelőtt vettünk fel egy 10 milliós hitelkeretet, ebből az eddigi pályázatokra 6,3 millió lejt költöttünk el, így még 3,7 millió lejünk megvan” – fűzte hozzá.

Kézdivásárhely idén 71.323.550 lejt költ fejlesztésre és beruházásokra.

Fotó: Bartos Lóránt

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 2., 22:49
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Amugy ki engedte meg maganak hogy a varost hitelbe verje ? Amit hosszu evekig nyognek a lakok ! Megkelkerdezni a nepet akarja vagy nem? Addig onnek nincs joga hitelt felvenni! Erti polgarmester ur!????

    • User
      Dátum: 2023. február 3., 9:55
      ÉRTÉKELÉS: -1

      A hitel az jó, ha van mögötte teljesítmény. Nézd meg az AEÁ-t, mennyire el van adósodva. Ha a hitel segít a fejlődésben és miatt majd több pénzed lesz, akkor miért ne?

  • User
    Dátum: 2023. február 3., 11:50
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Be kellene fejezni a hitelezest polgarmester ur mert nem az on zsebe banja hanem a kezdivasarhelyi nep fogja nyegni meg akkor is amikor on mar nem lesz polgi!!!

  • User
    Dátum: 2023. február 3., 12:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Esetleg arra adna valaki választ a városvezetés részéről,hogy egy mindössze 5centimeter hó vastagsagot, hogy a fenébe nem lehet le takarítani a városon végig húzódó orszagutrol?Vagy fel voltak készülve a télre,de a havazásra nem.

    • User
      Dátum: 2023. február 3., 19:00
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Mert ez kezdivasarhelyi vedjegy, hogy telen nem takaritjak az utakat. azaz 8ra megy dolgozni az is, akinek ez a munkaja. Hozzatartozik a cehes hagyomanyokhoz, bele kell irni kalandariumokba> a reggeli elmenyek ingyen vannak, es sehol mashol nem lehet atelni, csak Kezdin.

  • User
    Dátum: 2023. február 3., 13:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    ,, A hitel az jó!… „Hát kedves barátom, rólad a vicc jut eszembe :az egyetlen dolog, amit a Jóisten egyenlő módon osztott szét az emberek között az az ÉSZ, senki nem panaszkodik, hogy neki kevés jutott belőle!
    ,, Legyen hiteled az életben, édes fiam!” (székely atyai intés-és a hülyegyerek másnap elment a bankba!)

    • User
      Dátum: 2023. február 3., 15:31
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Kedves barátom, ha már kötekedik akkor olvassa el figyelmesen mit írtam és értelmezze is. Van ott egy „ha”. Nem jó mindenkinek, sőt nem is ajánlom sok embernek nagyon nem ajánlom pl. magánszemélyeknek a „fogyasztási” hiteleket (autó, háztartási gép, stb.), HA CSAK nem azért vesz valamit hitelre, mert VAN pénze, de NEM AKARJA egyből elkölteni, mert mondjuk jobb megtérítési rátával fekteti be valami másba. Hitel a lakásra is határeset, de az még elfogadható ha bukás esetén is marad annyi, amivel nem kerül az utcára.
      Cégeknek, országoknak vagy az önkormányzatnak viszont jó is lehet, ha megfelelő célra veszik fel. Arra hitelt fel venni, hogy tudjuk a nyugdíjakat fizetni nem jó. Arra, hogy pl. utat építsünk lehet jó, ha az út majd segíti a helyi gazdaság fellendülését és ezáltal a jövőben nem lesz gond visszafizetni, mivel nőnek a bevételek. Sok eset van, amikor ha nincs hitel stagnálunk, mert önerőből minden lassan megy, míg megfelelően megtervezett hitelfelvétellel gyorsan előre léphetünk különösebb hátrányok nélkül. Ha nem tudná a hitelezés a gazdasági fejlődés egyik fő mozgatóereje.
      Pl. van egy fuvarozó cégem, lenne egy jó lehetőség amikor hosszú távon tudnék fuvarozni valakinek jó pénzért, de nincs elég autóm. Ha most hitelt veszek fel, akkor búsásan megtérül az egész és jó profitom is lesz. Ha nem veszek fel hitelt, akkor elesek az üzlettől.

  • User
    Dátum: 2023. február 3., 15:00
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Amikor Rácz hitelt vett fel,hogy az Ipari park területét megvásárolja,szartátok össze magatokat,…adósság a városnak.Most amikor Tibusz teszi ,fasza minden.Majd emel adót.