Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megkezdődött a tanév

Megkezdődött a tanév Kovászna megye

Tegnap megkezdődött a 2018/19-es tanév, megyeszerte becsengettek az iskolákban. Háromszéken 2239 előkészítős gyerek, valamint 1460 kilencedikes diák kezdi az iskolát. Kiss Imre főtanfelügyelő tanévnyitó üdvözletében minden kis- és nagydiáknak azt üzente: második otthonként tekintsenek az iskolára, tiszteljék egymást és tanáraikat egyaránt, valamint legyenek büszkék tudásukra, képességeikre.

Évnyitó Sepsiszentgyörgyön

A Székely Mikó Kollégium himnuszának hangjaira, valamint az előkészítősök szülők és testvérek sorfala közti felvezetésével kezdődött a tanév hétfőn reggel. Kondor Ágota,igazgató ünnepi beszédével nyitotta meg az idei tanévet, melyben diákokat, oktatókat és szülőket egyaránt megszólított. Mint mondta, ez a tanév is kihívásokkal teli év lesz, melyhez mindenki terveket sző, nemcsak a tanárok, de a diákok is és a szülők is. „Szeretnénk érdeklődő, kíváncsi diákokat, akik örömüket lelik a tevékenységekben, akik szeretnek célirányos erőfeszítéseket tenni, akik érzik, hogy a megszerzett tudással birtokba tudják venni a világot, akik rá tudnak csodálkozni arra, amikor a szürkének hitt kavicsból előtűnik a drágakő” – üzente az igazgatónő.
A Székely Mikó Kollégiumban az új tanévben 1219 diák kezdi meg tanulmányait, valamint 101 előkészítős kisdiák, 116 ötödik osztályos és 85 kilencedik osztályos tanuló. A diákokat 56 tanár és 18 tanító oktatja.

Többen kezdtek tanévet Kovásznán
Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban és a hozzá tartozó Orbán Balázs-iskolában, a csomakőrösi általános iskolában, és az óvodákban összesen 1083 diáknak és ovisnak csengettek be. A tanévet 3 nulladik osztállyal kezdik, amiből egy román, kettő magyar nyelvű. A Kőrösi Csoma Sándor Líceumban pedig 2 filológia, 2 természettudomány és 2 turisztika osztály indult a kilencedikeseknek, külön román és magyar nyelven. Összességében idén sokkal több diákot jegyeztek tanévkezdésre, mint az előző évben.
Az ünnepi megnyitón jelen volt többek közt az iskola vezetősége Becsek Éva iskolaigazgatóval az élen, valamint Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester, Tankó Viorica a tanfelügyelőség részéről, és a történelmi egyházak képviselői.
Beszédükben arra biztatták az új diákokat, hogy ne féljenek tanulni, hiszen a mai rohanó világban szükség van az olyan emberekre, akik tanultak, rugalmasak, kreatívak és képesek a fejlődésre. Ugyanakkor egy fontos üzenetet is átadtak, miszerint az iskola nem egy gyár, ahol a diákoknak ütemterv szerint átadják a tudást, sokkal inkább közös tanulásra hegyezett munkával és szorgalommal lesz eredményes a diák.

Román himnusszal kezdtek, esélyegyenlőségről is biztosították a diákokat Baróton
Baróton szokatlan módon a román himnusz dallamának felcsendülésével kezdődött a tanévnyitó, amihez a szervezők magyarázatot is fűztek: azért, mert a tanügyminiszter így kérte. Ezután üdvözölték a Baróti Szabó Dávid Líceum és a Gaál Mózes Általános Iskola közös udvarán megjelent diákokat és a szülőket, majd kihozták az iskola zászlaját, minekutána a felvonuló előkészítősök jelentek meg, akiket Szőcs Ottília óvónő búcsúztatott, majd Egyed Ildikó tanítónő fogadott biztató, bátorító szavakkal.
Bán Annamária és Derzsi-Ráduly Kázmér igazgatók kitartásra, szorgalomra ösztönözték a tanulókat, vázolták számukra az iskola szerepének fontosságát az életben, a szülőket pedig kérték, hogy segítsék a pedagógusok munkáját. Üdvözlő beszédet mondott Szakács László alpolgármester is, majd a megyei tanács által a legkisebbeknek biztosított iskolatáskák jelképes átadása történt meg. Az új tanévre végül áldását adta Tordai Árpád, baróti református lelkipásztor.

Csendes tiltakozás
A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban a hagyományokhoz híven a végzősök vezették be a 26 előkészítős kisdiákot a tanintézmény udvarára, az iskolahimnusz akkordjaira. A legkisebbek szavalatai után Bejan András igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd a diákokhoz szólt. „Tudom, hogy különösen vártátok a mai napot, és örültök a koránkelésnek, az ingázásnak, nagyon várjátok a házi fela­datokat, és mindannyian szeretnétek elmerülni a tanulásban, mint nyáron a tengerben” –, hangzott el a jelenlévők derültségére. Hozzátette, „a mai napon a fehér szalag közösségünk tiltakozását jelenti a szerintünk diszkriminatív minisztériumi döntéssel szemben”. Miután az intézményvezető eredményes tanévet kívánt a 791 diáknak és a pedagógusoknak, Ménessy Kinga Kitty tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üzenetét, majd az ünnepség az iskola diákjainak közös táncával ért véget. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük