Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megjavítják a kerítést

Furfangos kezdeményezéssel rukkolt elő az őrkői roma közösség egyik képviselője, ötletét a sepsiszentgyörgyi illetékesek is támogatják, hiszen ha sikeresen kivitelezik, akkor jelentősen csökkenhet a város – Sugásfürdő felőli – határában törvénytelenül, felügyelet nélkül legelő lovak száma, és az ebből adódó konfliktusok száma.

Az említett helyszínen felügyelet nélkül kószáló lovak már évek óta nézeteltéréseket gerjesztenek a polgárok, hatóságok és a felelőtlen lótulajdonosok között. Ha nem is napi szinten, de nagyon gyakran jegyeznek erre vonatkozó panaszt, illetve vesznek részt lóbefogáson vagy -hajtáson a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök.

Hirdetés
Hirdetés

Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője elmondta, hogy értetlenül állnak a jelenség előtt, hiszen a városvezetés bérmentve biztosított egy legelőrészt a nem annyira tehetős lótulajdonosoknak, hogy mindezt megszüntesse. A kerítést viszont megrongálták, a lovakat továbbra is szabadon eresztették, a hatóságok pedig nem tehettek mást, mint befogták az állatokat, bírságokat osztogattak, folyton a környékbeliek panaszait jegyezték fel, illetve az úton csatangoló lovak veszélyére figyelmeztettek.

– Időközben felszámolódott az állatorvosi rendelő, amely felelt a korábban befogott lovakért, illetve a vonatkozó törvény is módosult… Jelenleg csak elhajtjuk a lovakat a közútról, igyekszünk azonosítani a gazdát, és jobb belátásra bírni. Jó hír viszont, hogy az őrkői közösség képviselője pénzt készül gyűjteni a lótulajdonosoktól, ebből az összegből javítanák meg a kerítést, hogy újra használható legyen a kijelölt legelőrész – újságolta Hadnagy, aki reméli, hogy az őrkőiek így jobban ügyelnek majd a saját pénzükből felújított kerítésre. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 26., 7:38
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha lovat tart kellene legyen földterülete! Én is bekertelném és sokan mások, de amig semmi közöm hozzá, sem 1 bérleti szerződés, sem pedig tulajdonjog, addig muklesz!!!!! A viskok alatt kié a terület?! Kinek van házépítési engedélye, munkahelye?!

  • User
    Dátum: 2021. május 26., 8:36
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Na eszt en is megfogom nezni, a penzgyujtest is es akert elkesziteset is hiszin ezek nem szeretnek dolgozni csak eloskodni.Az orkoieknek es a medveknek Romaniaba nincs torvenyuk.