Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megfigyelés alatt állnak

Hétfői lapszámunkban számoltunk be arról, hogy a kelet-magyarországi négyes számú főúton, Szolnok közelében balesetezett egy fiatal berecki által vezetett jármű, a szerencsétlenségben a helyszínen hárman életü­ket veszítették.

Cikkünkben azt írtuk, hogy a kórházban esetlegesen elhunytakra nem tért ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság által lapunknak elküldött közlemény, mivel már nem az ő tisztük erről nyilatkozni. Erre kaptunk egy pontosítást, ami azért is fontos, mert több média is arról beszélt és cikkezett, hogy nőtt a halottak száma, többek között az M1-es tévéadó négy halottról számolt be.

Szabó Zita alezredes, a szolnoki rendőrség szóvivője közölte: a rendőrség folyamatosan gyűjti az információkat a balesetben megsérültekről, állapotukban beállt változásokról, hiszen ezen adatok befolyásolhatják a bűncselekmény jogi minősítését, a büntetőeljárás menetét. A szóvivő elmondta, a baleset helyszínéről öt személyt súlyos állapotban szállítottak el, hárman pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, és senki nem hunyt el a tegnap délelőttig. „A félreértést talán egy másik, közelben történt baleset okozhatja, amelyben az egyik kórházba szállított sérült az életét vesztette” – írta a szóvivő. Ez utóbbi baleset szintén november 25-én, hajnali négy óra tájékán történt Törökszentmiklós külterületén, 13 kilométerre a másik baleset helyszínétől. Egy Debrecen irányából Szolnok felé haladó, külföldi felségjelzésű Dacia személygépkocsi áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ott egy Ford Transit típusú gépjárműnek, majd a vele azonos irányba haladó Fiat típusú tehergépkocsi bal oldalának csapódott, végül a vele szemben közlekedő, külföldi Citroen-típusú tehergépkocsinak ütközött.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük