Felhívás!

Megbuktunk a teszten

A magyarság nem tudott erőt felmutatni, tehát a román politika továbblépett – a jelenlegi politikai helyzetről Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét újságírói kérdésre.
A polgármester szerint Románia nem is jogállam, és nem is tombol itt a demokrácia, nálunk az a gyakorlat, hogy választás után egy héttel a képviselők jó részét megvásárolják. A rendszerváltás óta minden parlamenti ciklusban a választottaknak legalább 10%-a átült egy másik pártba. Míg Németországban Angela Merkel pártja nagykoalíciót alakított egy hiányzó mandátum miatt, nálunk egy ilyen helyzetben sorba álltak volna a képviselők, hogy vegyék meg őket. Gyakorlatilag az RMDSZ az egyetlen olyan politikai szereplő, ahonnan és ahová nem ültek át – mondta Antal.
Emlékeztetett: két éve is azt nyilatkozta, hogy az uralkodó rendszer a magyarság immunrendszerét és reakcióképességét teszteli. Nem tudtuk felmutatni azt az erőt, ami elejét vette volna annak, hogy továbblépjenek, tehát továbbléptek – vázolta az elöljáró a mai állapotokhoz vezető utat. Meglátásában már nem lehet nemzetközi szolidaritásra alapozni, a román-amerikai stratégiai partnerség mögött is lehet egy háttéregyezség, hogy szemet hunynak a vissza nem szolgáltatott ingatlanok fölött, holott valamikor még nyomást is gyakoroltak a jogállamiság betartatása érdekében.
A politizálásból leszűrt tapasztalata alapján az elöljáró szerint itt mégis minden megváltozhat akár egyik napról a másikra, a bukaresti politikai körökből származó megfogalmazás szerint „nem azzal kelsz, akivel fekszel”, ő tehát nem pesszimista.
– Egyszerűen nagyobb nyomás alatt kell élnünk, és kivárni a változást. Nyilván, ez összetett kérdés, rajtunk, a közösségen is sok múlik, a politikai képviselet egymagában mindent nem tud megoldani – összegzett Antal Árpád. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.