Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Marxista filozófus is kutatási téma – frissítve

Marxista filozófus is kutatási téma – frissítve Kovászna megye

Lezárult a jelentkezés a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által kiosztandó hallgatói ösztöndíjakra. Az egyetemisták támogatására kidolgozott program keretében idén harmincheten nyújtottak be pályázatot.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2014-ben indított hallgatóiösztöndíj-programot alap-, mester- és doktori képzésben résztvevőknek, 100 ezer lejes keretösszeggel. Idén is azok a 35 év alatti diákok pályázhattak, akik alap-, mesteri- vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világban, és a disszertációjuk előkészítésén dolgoznak a folyó tanévben.

A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak. Azok a diákok, akik bármilyen más romániai településen rendelkeznek lakhellyel, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat, amelynek értéke havi 300 lej az alapképzésben résztvevő, havi 500 lej a mesterképzésen résztvevő és havi 1000 lej a doktori képzésen résztvevő hallgatók számára. Mindezt négy hónapon át biztosítja az önkormányzat. Az alap-, mesteri és doktori képzésben részt vevők 2023. június 30-ig, a doktori képzésben részt vevők 2023. szeptember 30-ig kötelesek leadni dolgozatukat nyomtatott és elektronikus formában.

Hirdetés
Hirdetés

Az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezésre idén 37 pályázat érkezett. Van, aki dramaturgiai megoldásokat keres Wolfgang Amadeus Mozart vígoperáinak szopránáriáiban, más a nápolyi pizza sepsiszentgyörgyi meghonosítására dolgozna ki üzleti tervet, de olyan is akad, aki a Kun Béla-féle Tanácsköztársaság népbiztosaként magyar katonákat főbelövető Lukács György (képünkön) marxista filozófiájában szeretne jobban elmélyülni.

Fotó: Fortepan

FRISSÍTÉS

Lezárult a hallgatói ösztöndíjra a sepsiszentgyörgyi ifjúsági irodához beadott iratcsomók kiértékelése! A legmagasabbat A roma rabszolgaság intézménye a két román államban jogtörténeti szempontból című dolgozat kapta, a legalacsonyabbat pedig a Változások forgatókönyvtől a filmig című. Fellebbezéseket február 21-ig fogadnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások