Felhívás!

„Máris visszaütött…”

„Máris visszaütött…” Kovászna megye

Háromszéken nem csupán a munkamorált rombolja, de már terepen is vannak visszaütői Violeta Alexandru munkaügyi miniszter azon kijelentésének, miszerint „fel kell számolni a munkaügyi felügyelőségeket, majd újra kell alapítani ezeket” – derült ki érdeklődésünkre.

Ördög Lajos, a háromszéki munkaügyi felügyelőség vezetője (képünkön) értetlenül áll a miniszter „üzengetései” előtt.
– Nem értjük a kijelentést, hiszen mi törvények alapján működünk, megvannak azok a mutatók, amiket kell teljesítenünk. Ha valaki azt állítja, hogy nem teljesítettünk bármit is, akkor konkrétan mutasson rá arra, melyek a mutatók, amelyeket nem sikerült megvalósítani. Vannak a hivatalos csatornák, amelyekkel lehet kommunikálni az intézményvezetőkkel, szerintem ezeket kéne használni, és nem üzengetni a médián keresztül. Ezzel az intézménynek sem tett jót a miniszter, hiszen Háromszéken is előfordult már, hogy terepezés közben a fejéhez vágták egyik kollégánknak, hogy miért jött, hiszen a „főnöke” szerint sem lenne mit ott keresnie, nem végzi jól a munkáját – magyarázta Ördög.

Bármilyen ellenőrző szerv megszüntetésének nyilván sokan örülnek, de ilyen alapon a pénzügyet is meg kéne szüntetni, mert annak még többen örülnének – fogalmazott ironikusan. Rámutatott arra is, hogy a vádaskodások helyett inkább azt elemezhetné a munkaügyi miniszter, hogy a háromszéki felügyelőségen a legfiatalabb autó is réginek számít, le tudnák írni bármikor, továbbá a munkatársai 15-20 éves számítógépekkel „digitalizálnak”. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 9., 9:47
    ÉRTÉKELÉS: 25

    A munkakonyvek reg elektronukisan futnak,a napszamosoknak identol bevezettek a programot amin keresztul jelenteni lehet,igaz ez utobbi eleg gyerekcipos program,112-es jelentes tudjuk,hogy tortenik.Tenyleg mit csinalnak akkor a munkaugynel????Jo lett volna egy par dolgot felsorolni a tevekenysegukbol,mert ugy gondolom abbol amit itt ecsetelt Ordog ur annak a teljesitesehez nem kell szuper jarmu.Ami pedig a penzugyet illeti hat ott is lehetne rostalni,mert ezeket az embereket mind az allam tartsa magas fizetesekkel,az aktiv munkasok,cegek boren.

  • User
    Dátum: 2020. október 9., 15:10
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Hat ebben az orszagban az osszes allami melost a magan cegek boren tartjak, csak meg nem tudom meddig , mert tudni illik hogy minden zsak egyszer csak kiurul !