Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lesznek pluszkiadások

Mint arról év elején beszámoltunk, tavaly decemberben olyan intézkedést hoztak, miszerint a napszámosokat ezentúl kizárólag mezőgazdaságban, halászatban, vadászatban és ehhez kapcsolódó területeken lehet alkalmazni. Idén, április 18-án jelent meg a 309-es Hivatalos Közlönyben az a 26-os sürgősségi rendelet, amely visszaállítja a korábban „elvetett” munkaterületeket.

Ördög Lajos, a háromszéki munkafelügyelőség vezetője úgy véli, hogy a turizmus, vendéglátás területéről érkező erős lobby hatására született meg az a sürgősségi rendelet, amely eltörli a decemberi változásokat.

– A mi munkánkat is megnehezíti a folyamatos változtatás, hiszen az ágazatok mellett egyéb változások is akadnak. Ezentúl például a jövedelem után nem csupán adót, hanem nyugdíjjárulékot is kell fizetni. Nem számolnak ugyan régiséget a napszámosoknak, de mint olyan, a nyugdíjalaphoz hozzá kell járuljanak, illetve ők is részesednek belőle. Ugyancsak egy másik, mondhatni áprilisi módosítás, hogy az év végétől bevezetik az országos elektronikus jelentést. Jelenleg minden hónapban papíron nyújtják be a foglalkoztatók nálunk, hogy hány személy, milyen személyi számmal végzett napszámos tevékenységet nekik – részletezte Ördög.

Hirdetés
Hirdetés

Egyelőre még homály övezi, hogy mobiltelefonos alkalmazáson is, vagy csak számítógépen lehet vezetni az adatokat. Ez utóbbi egy krumpliszedésnél, a mezőn okozhat némi fejtörést, ha nem az indulásnál, a telephelyen vezetik fel online a napszámosok személyes adatait.

További újdonság, törvénybe rögzítődött, hogy munkavédelmi szempontból, baleset után a foglalkoztató vonható felelősségre, ő kell, hogy törlessze az esetleges kórházi költségeket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük