Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lesz csatorna az út előtt

Lesz csatorna az út előtt Kovászna megye

Egyetlen lej sem marad „szabadon”, minden pénz el fog menni a folyamatban lévő munkálatok önrészének fedezésére, sőt, lehet, hogy kölcsönt is kell felvenni – nyilatkozta Kisgyörgy Sándor. A kőröspataki polgármester szerint ez sem baj, „csak a munka haladjon”.

Az elöljáró azt mondja: kicsi szerencsével ebben az esztendőben két dolognak is „a végére lehetne járni”.
– Örömmel nyugtáztuk, hogy a megyei tanács pénzt különített el a 121A jelű megyei út korszerűsítésére. Ez gyógyír lenne a falu lakóinak jogos panaszára, amely szerint tavasszal és ősszel nyakig ér a sár a főutcán, nyáron meg úgy száll a por, hogy ablakot kinyitni esetleg éjjel lehet, a szabadtéri ruhaszárítás pedig szóba sem jöhet – mondta el megkeresésünkre Kisgyörgy Sándor.

Hirdetés
Hirdetés

Kovászna Megye Tanácsa múlt heti ülésén foglalta bele költségvetésébe, hogy modernizálja a 121A megyei út 2,1 kilométeres szakaszát, ez gyakorlatban a Kőröspatak bejáratától a Vadas hídjáig terjedő útszakaszt jelenti.

Ezt persze meg kellene előzze a csatornázás befejezése, hisz eddig is ez volt a legfőbb akadálya az útjavításnak. A polgármester azt mondja: a versenytárgyalást 2020-ban megnyerő Dâmboviţa megyei cég „természetesen” nem tartja be a vállalt határidőt (elvben május elejére kellene átadni a csatornahálózatot, amire semmi esély sincs), de „nagy valószínűséggel” június végére befejezik a munkálatokat.

– Június végére, július elejére kész lesznek, addig biztos nem kezdődne el az út építése. Az volna az igazán szép, ha még ősszel sikerülne leaszfaltozni az utat is, így két nagyon régi ígéretünket tudnánk egyszerre törleszteni – fejtegette a polgármester, aki felidézte: öt esztendőbe telt, amíg a 2015-ben elnyert sikeres pályázatra, a naponta változó romániai törvényes keretek között végre sikerült kivitelezőt találni, „még ha az olyan is, amilyen”.

Ami az idei költségvetést illeti, „nagyjából lehet látni” a sarokszámokat: vagyis, hogy kevés.
– Valahogy úgy tűnik, hogy minden évben kevesebb a pénz, úgyhogy, azt tudom mondani, hogy az idei költségvetés egy kicsivel rosszabb, mint a tavalyi, de egy kicsivel jobb annál, mint ami jövőben lesz – összegezte véleményét Kisgyörgy Sándor.

Azt mondja: előfordulhat, hogy „ne üsse a széle a hosszát”, és akkor kénytelenek lesznek kölcsönt felvenni. „Nem szívesen” folyamodnak ehhez a módszerhez, de ha ez szavatolja, hogy „haladjon a munka”, akkor megteszik.

Egyelőre – pénzspórolás és közösségépítés gyanánt – a nyolc RMDSZ-es tanácsossal együtt úgy döntöttek, és ehhez csatlakozott az Erdélyi Magyar Szövetség egy képviselője is, hogy üléspénzüket „bent hagyják”, és közösségi célokra költik.

– Első körben vásárolunk száz hagyományos gyümölcsfacsemetét, és ezeket a kálnoki egyházakkal közösen elültetjük a helyi Dr. Bedő Albert Általános Iskola kertjébe. A faültetésben természetesen részt vesznek az iskola gyerekei is, hisz miután a húsvét nem csak a tojástól lesz piros, ülnek otthon eleget – mondja a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük