Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lecsapott a villám

Lecsapott a villám Kovászna megye

Vasárnap délután villámcsapás következtében kigyulladt egy csűr Zágonban, a lángok két másik építményre is átterjedtek, jelentős kárt okozva az érintett gazdáknak.

– Fél négy előtt pár perccel értesítettek bennünket a tűzről. Sepsiszentgyörgyről két egységünk sietett a helyszínre. Az oltásban a kovásznai, zágoni önkéntesek is segédkeztek. Összesen 20 hivatásos, és önkéntes lánglovag közel 4 órán át harcolt a lángokkal – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője.

A villámsújtotta építmény tetőszerkezete 150 négyzetméteren károsult, továbbá 1 tonna széna, tűzifa, kukorica, rizs, gabona, és különféle, az építményben tárolt mezőgazdasági szerszámok és gépek is a lángok martalékává váltak. A szomszédos pajta és csűr is kigyulladt, ott 200 négyzetméteren károsult a tetőzet, valamint jelentős mennyiségű fűrészáru ment tönkre. Egy harmadik csűr is lángra kapott, ám szerencsére sikerült idejében megfékezni a tüzet, így a tetőszerkezet csak 4 négyzetméteren rongálódott. Emberi áldozatot nem követelt a szerencsétlenség, sajnálatos módon azonban két kutya bent égett.

Kis József zágoni polgármester elpanaszolta, bár három tűzoltóautójuk van, a községháza nem alkalmazhat tűzoltókat, mert nincs rá törvényes keret.

– Kevés az önkéntesünk, hiszen csak köszönöm szépenért nem mindenki vállalja ezt a munkát – részletezte, hozzátéve, reméli, hogy az új törvénnyel lehetőség adódik alkalmazni pár tűzoltót, ugyanis Zágon messze esik Szentgyörgytől és Kézdivásárhelytől. Megjegyezte: szerencse a szerencsétlenségben, hogy Zágonban a tűzcsapok működnek, a tűzoltóautók vízzel vannak töltve, akcióra készek. Csak az emberhiány az igazi gond.

(nasza, tinca)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük