Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lármafák gyúltak

Október 28-án, Székelyföld autonómiájának napján, válaszolva a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, több székelyföldi településen, de szerte a nagyvilágban lármafák, máglyák, fáklyák, gyertyák ezrei lobbantak fel.

Sepsiszentgyörgyön délelőtt a templomokban mondtak imát Székelyföld autonómiájáért. Este, a Pacén összegyűlt több mint háromszáz személy előtt Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke emlékeztetett: az őrtűz mindig jelzett valamit.

– Világítson ez a láng át a hegyeken, hogy lássák Bukarestben is: a székely nép nem mondott le autonómiaköveteléséről, számon kéri a száz évvel ezelőtt tett ígéreteket – mondta Gazda.

Mátis Adrienn éneke után Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke szabad beszédében hangsúlyozta: ettől a lángtól nem lesz autonómiánk, de attól igen, hogy mindannyian hiszünk benne.

Szabó Mihály tárogatódala után Tulit Attila, az SZNT Állandó Bizottságának tagja, felolvasta a Követeljük szabadságunk közjogi garanciáit! című kiáltványt, amely többek között rámutat: Folytatjuk azt a demokratikus küzdelmet, amely párbeszéd útján, de minden békés eszközt felhasználva biztosítja szabadságunk garanciáit. Megerősítjük ragaszkodásunkat a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet – a statútum törvényerőre emelése után – a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

„Míg mások azt hiszik, hogy a sötétség leple alatt lehet országot, nyelvet, identitást, hitet rabolni, addig mi tudjuk, hogy mindig győz a fény. Hisszük, hogy lesz holnapunk, hisszük, hogy Bekéék kiszabadulnak a börtönből, hisszük, hogy nem a vándorbot a megoldás, hanem a helytállás a fény szolgálatában” – mondta záró imájában Kovács István unitárius lelkész.

A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt, és hosszasan skandálta „Autonómiát!”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük