Felhívás!

Középmezőnyben vagyunk

A július 5-én közzétett végleges érettségi eredmények szerint (amelyet érdemben már nem módosíthat az a pár ezután megszülető jegy, azaz a betegség vagy elkülönítés miatt ezután érettségiző 141 diák teljesítménye) az idei érettségizők országos átmenési átlaga 64,5%, a 2020-as évfolyamra vetítve ez a szám 71,9%, a korábbi évfolyamoké pedig 27,7%. Megyénkben ezek a számok a következőképpen alakulnak: 69,65, illetve 30,89%.

A Kolozs megyei végzősök teljesítettek a legjobban, 79,3%-os átmenési arányt produkálva. Kovászna megye, amelyik 62,17%-ot tudhat magáénak, és 1,28%-ot javított az óvások után, a középmezőnyben helyezkedik el, a leggyengébben az Ilfov megyeiek szerepeltek 33,9%-kal.

A megyei top tízes listába az előzetes eredmények listáján szereplő három magyar diák mellé még feltornászta magát egy mikós diák, aki románból és magyarból óvott, és akinek meg is emelték a jegyét az újrajavítás után: 9,71-gyel harmadik lett, a legjobb magyar tagozatos, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója, megőrizte ezt a címét.

Az 1327 érettségizőből tehát 825-nek sikerült az érettségije, 63-an nem jelentek meg, 3-at csalás miatt zártak ki. Közülük 170-en értek el 9–9,9 közti átlagot, 49-en pedig 6–6,99 köztit.

Mával kezdődően zajlik az érettségi azok számára, akik koronavírus, egyéb betegség vagy elkülönítés miatt kimaradtak a korábbi, rendes vizsgákról. 6–9. között a Puskás Tivadar szakközépiskolában naponta írják a vizsgadolgozatokat, ma románból, holnap magyarból, majd a szaknak megfelelő kötelező és választott tantárgyból. Kovászna megyében három tanulóval zajlik ez a szesszió, számukra előzetes eredményeket július 10-én közölnek, az esetleges óvások után végleges eredmények július 12-re várhatók.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.