Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közel a tökéletességhez

Közel a tökéletességhez Kovászna megye

A hétvégén negyedik alkalommal megrendezett Édes Ízek Fesztiválján, avagy közismertebb nevén a kürtőskalács-fesztiválon kicsiknek és nagyoknak is sűrű programot állítottak össze a szervezők. Hargita, Maros és Kovászna megyéből 13 csapat versengett az Év székelyföldi kürtőskalácsa címért, elkészült egy rekordgyanús, 15 méteres kürtőskalács is a főtéren.

Hirdetés
Hirdetés

A z események sora a Kovászna Megyei Művelődési Központ által megrendezett szakmai kerekasztal-megbeszéléssel, tapasztalatcserével kezdődött. A székelyföldi értékek feltárásában, megőrzésében érdekelt értéktár-bizottságok segítettek a barcasági értékőrzőknek is betagolódni ebbe a mozgalomba, munkába.

Az év Székelyföldi kürtőskalácsa címért szombaton mérettettek meg a 13 benevezett csapat által előállított remekművek. A már korábbi években is hasonló felállásban működő zsűri úgy értékelte, – mondta el lapunknak Jánossy Alíz gasztro-szakíró, a zsűri tagja –, hogy a korábbi évekhez képest sokat nőtt a verseny színvonala, a „kürtősök pedig már annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy csak egy gyenge paraszthajszál választja el az ezüstfokozatú kürtőst az aranyfokozatútól”. Higiéniában, a termék tálalásában, a csapatok megjelenésében is nagy az előrelépés. A helyszíni értékelés és a vakkóstolás után ezt a paraszthajszál előnyt – immár másodszor – és ezzel az Év székelyföldi kürtőskalácsa címet a csekefalvi Vitos Kürtős nyerte meg. Díja egy palettányi Gyermelyi liszt, a csapat pedig részt vehet a 25. Csabai Kolbászfesztiválon. Aranyfokozatot ért el a Kovács kalács, a Csatószegi kürtőskalács, a Be jó kürtős, a Simon család kürtőskalácsa és Virág Ildikó Melinda süteménye. Ezüst fokozatot ért el a Sepsi Kürtős, az Árpád Kürtősház, a Parázska kürtőskalács, a Lazana, az Ozsdolai kürtőskalács és az Oltisz. Bronz fokozatot kapott a Nasa. Az Ambassador Brand díjat, az Ataplast által felajánlott 110 kg cukrot Virág Ildikó Melinda kapta, legújabb testvérmegyénk, a moldáviai Cimislia járás által felajánlott különdíjat a Kovács család csapata kapta.

Szombaton a nap látványossága a 15 méteres dorongon, egy szép szál fenyőfán sülő, 15 méteres kürtőskalács, amelyet a Szentivánlaborfalvi Ifjúsági Szervezet (SZI@) által összeszervezett 53 fős csapat kivitelezett 45 kiló lisztből, 10 kiló vajból, 6 liter olajból, 20 liter tejből, 20 kiló cukor felhasználásával. Mintegy 300 méternyi tészta került a dorongra, pirult a parázs fölött, és fogyott el a szerencsés kóstolók, nézők között.

Vasárnap a szervezők jól feladták a leckét a kalácssütőknek, mert igencsak nehéz a hagyományos hozzávalók közül kettőt helyettesítve egy minden követelménynek megfelelő reformkürtőst sütni. Ennek ellenére volt olyan versenyző – a szentiváni Simon család – aki nagy ambícióval nem két, hanem minden hagyományos hozzávalót helyettesített, a kalács tönkölylisztből készült kókuszzsírral és kókusztejjel, nádcukorral. Sokat kísérletezhettek a kalácsosok, kissé gondterhelten várták a zsűrizést, ami végül is nem csoda, ha Jánossy Alíz is azt nyilatkozta, hogy gluténmentes kürtőst gyakorlatilag lehetetlen kivitelezni, vagyis teljes egészében nem helyettesíthető a búzaliszt. A legjobb reform kürtőskalácsnak járó díjat a székelyudvarhelyi Árpád Kürtősháznak ítélték oda.

Fotó: mathefoto.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 12., 9:32
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Az orszag egyik legszegenyebb megyejeben minden heten fesztival, 20 lejes kurtos, buli, zeneszo…Meg csak merjen panaszkodni valaki.